75. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Komolyan régen annak örültem, hogy a kapitányságon van órám, de most. Amióta átvette Mr. Montgomery valami katasztrófa. A koma öregebb, mint maga az épület. Megpróbál okosnak tűnni, de nem érti, hogy miért nem megy a számítógép. Az elején még segítettem neki, de a végén meguntam. Jobb nézni ahogy szenved. Nekem is kell valamin szórakoznom.

Bár elrontja a mókámat. Amikor ilyen óráim voltak régen, akkor annyit kellett csinálnom, hogy semmi. Odamentem apához vagy anyához. Esetleg Harry-hez és segítettem neki. De ezzel a vén trottyal azt sem lehet. Mert oda csak felügyelettel léphetünk be. Felügyelem én magam, nem kell segítség hozzá.

Lucas-ba is belekötött, azt csodálom, hogy még elviselik. Miért nem rúgják ki az olyan tanárokat, akit senki nem szeret. Legalább az ajtó nincs rendesen becsukva így hallom, hogy milyen ügyekről van szó. 

- Megmondtam neki, szerintem meg is értette. Te elmondtad? - hallottam meg apa hangját.

- Persze, és szó nélkül belement. - válaszolt neki Liam.

- Fiúk addig örüljetek, amíg a kölyöknek az a legnagyobb baja, hogy neki is kell egy olyan cipő, mint a másiknak. - panaszkodott apa.

- Már megint mit csináltak? - kérdezte Niall.

- Most csak Lucas. - sóhajtott fel fájdalmasan.

- Nagy baj lehet. - értett egyet vele Harry.

- Összeakar költözni Tiffany-val. - mondta gyorsan Liam.

- Zoe-t ismerve kiakadt. - szisszent fel Niall.

- Három napja csak tőmondatokba beszélünk. Most is azért nem jött be, mert én indultam el hamarabb. - panaszkodta apa.

- Komolyan majdnem 25 év kellett, hogy összevesszetek, akkor is a gyerek miatt. - gondolkodott hangosan Harry.

- Emlékeztetnélek arra, hogy volt már egy vitánk a gyerek miatt. Még az előtt mielőtt Lucas egy pajzán gondolat lett volna. De akkor egy nap alatt lement a vita, de most már harmadik napja tart. - panaszkodott apa.

- Nem, hogy mennél haza, még Soffy itt van, Lucas meg Tiffany-val pizzazik. Úgy is nálunk lesznek, megígértem nekik, hogy nem sietek haza. - szinte láttam, ahogy Liam forgatja a szemét.

- Mennék én, hidd el. De megkért a volt tanárom, hogy menjek már be, mondjak pár szót. - lepődtem meg az új híren.

- Kérd meg a lányod, úgy is bele megy, főleg ha csak egy kicsit hasonlít rád. - ajánlotta Niall.

- Szerintetek nem próbáltam? Öreg és még fél fülére süket is. Azt mondta, hogy ő nem a lányom, mert nekem csak fiam van, szóval tartsam csak meg én a kiselőadást. Elvégre én vagyok ennek az osztálynak a kapitánya. Vagy is félég meddig. De megyek is, annál hamarabb végzek. Bár kettesbe úgy sem tudok lenni az asszonnyal, hogy megbeszéljem vele. Elvégre Nelson odaköltözött, mert otthonról meglépett, hogy Soffy-val legyen együtt. Valamelyik nap az összes cuccát áthozta. Most már végleges. - sóhajtott egy hatalmasat.

- Nem azt mondtad, hogy már megkedvelted a gyereket? - kérdezte Harry.

- Meg, de ilyenkor olyan rossz. Ki tudok kettőt tenni a házból, de ott van egy harmadik. - panaszkodott teljes bele éléssel apa.

- Tudod megmondanád a lányodnak, hogy menjenek el, szerintem elmennének. - próbálkozott Liam.

- Mit mondjak nekik. Hé Soffy nincs kedved elmenni, úgy két három órára, békülős szex lenne anyáddal. Ja és vidd már magaddal Nelson-t. Mint ha magam hallanám ahogy anyámnak kuncsorgok, hogy hagyjon már békén. - nevetett saját magán.

- Menjetek el. Nincs most semmi, ami miatt feltétlenül maradnotok kellene. - ajánlotta fel Harry.

- Előbb kerüljünk beszélő viszonyba. - adta meg az első feltételt apa.

- Tudod, hogy meg lehetne..... - kezdett bele Liam.

- Nem azt már megcsináltuk, még egyszer nem. Majd megpróbálok vele beszélni. Az lesz a legjobb, és a legegyszerűbb. De tényleg megyek, vagy soha nem szabadulok meg a csoporttól. - nyitott be az ajtón apa.

Rámakapta a szemét, majd szinte azonnal összerakta a fejében, hogy mi is történt. Jó volt nézni, ahogy pillantásával könyörög. De közben meg a tanárom beszél hozzá. De szerintem semmi nem fogott fel belőle amit hallott.

- Engedj el, és lesz kedvem elmenni úgy két három órára. Ja és magammal viszem Nelson-t. - dobtam be az aduászt.

Mindenki minket figyelt, de csak röhögve bólintott, majd oda fordult a lányokhoz, akik élvezték, hogy végre nem az unalmas tanárt kell hallgatni. Boldogan mentem ki a szobából, majd megindultam a lift felé. Benyomtam a földszint gombját, és már vettem elő is a telefonom.

- Hol vagy? - kérdeztem köszönés nélkül.

- Könyvtár, most akarok indulni. - válaszolt.

- Maradj ott ahol vagy. Megyek érted, ne merj elmozdulni.

- Oké, de megtudhatom, hogy mi ez az egész?

- Majd személyen el mondom, de tudtad, hogy apám megkedvelt.

- Azt mondta, hogy utál, és már nem azért, de ebben jobban hiszek neki.

- Hát ha meghallod, milyen beszélgetést hallgattam ki, akkor hinni fogsz nekem.

- Várlak. - bontotta a hívást.

Mire befejeztem a beszélgetést, már lent is voltam. Előkotortam a táskámból a kocsikulcsot, majd beültem. Indítottam a kocsit, és célba is vettem a könyvtárat. Amikor megálltam a hatalmas öreg épület mögött, elkiáltotta magát, felemelte a kezét, majd beugrott a kocsiba.

- Szóval agyadra ment a tanulás? - kérdeztem tőle.

- Mondhatni, de ha az biztat, csak egy kicsit. - odafordult hozzám, majd adott egy puszit az arcomra - Milyen volt az őrsön lenni, ahol szinte mindig vagy?

- Rossz, és szépen fogalmaztam. Aki megmutatta a helyet, állítólag apámat is tanította.

- Talán megismert? 

- Nem szerinte apámnak csak fia van, de nekem kedvezett ma a szerencse, meg egy balfasz, aki nem csukta be az ajtót.

- Kíváncsian várom. - dörzsölte a kezét.