9. rész

.:: Soffy Szemszöge::.

– Kérsz valami vacsorát? – ült le a kanapéra nagyapa.

– Nem – ráztam meg a fejem.

– Valamit enned kellene.

– Jó, csinálj egy müzlit.

– Valami laktatóbbat, mióta itt vagy nem ettél semmi rendeset.

– Rendben akkor rendelj egy dupla sajtos pizzát – csuktam le a gép fedelét.

– Azonnal – ment el telefonnal a kezében.

Eldobtam a könyvet ami a kezembe volt, majd kimentem a konyhába, hogy igyak valamit. Miközben a hűtőt fedeztem fel belülről, majd csalódottan csuktam be, mert csak egy citromot találtam azon is már kinőtt a szűr.

– Nincs itthon semmi innivaló? – kiabáltam ki.

– De, csak bent a szerkénybe.

– Akkor minek van hűtő?

– Dísznek – vonta meg a vállát.

Nem kellett sok és végre megjött a pizzánk. Nagyapa is rendelt magának egy ananászosat. Én kényelembe helyeztem magam a Tv előtt és ott csámcsogtam a kajámon. Nem voltam éhes, ezt is csak azért ettem, hogy ne tömjön meg.

– Soffia téged keresnek – jött be nagyapa a nappaliba.

– Ki? – tápászkodtam fel.

– Anyád – hagyott minket magunkra nagyapa.

– Mit akarsz? – kérdeztem tőle kicsit sem kedvesen.

– Olvasd el – adta oda a Lucas telefonját.

Mikor a vége értem a mosoly lefagyott az arcomról, még a telefon is kiesett a kezemből.

– Hogy van?

– Teljesen maga alatt, majdnem neki ment az ablaknak és magát hibáztatja senkivel nem akar beszélni. Egyedül akar maradni, de nem merjük egyedül hagyni. Jössz?

– Azonnal – kaptam fel a táskámat, majd megindultam anya után.

Beszálltam a kocsiba és egész út alatt mesélte a következményeket. Megkért, hogy maradjak vele. Elmondta, hogy a levélről csak mi négyen tudunk, mert nem akarja bemocskolni Josh nevét azzal, hogy kiderül a titka. Maradjon meg mindenki emlékében az ártatlan kis vagány gyereknek.

Ahogy megérkeztünk én már szálltam is ki a kocsiból. Azonnal befelé vettem az irányt. Ott megláttam Lucas-t. Semmibe bámult és ennyi. Nem csinál semmit.

– Lehiggadt, egy kicsit – mondta apa.

Odamentem hozzá, majd átöleltem. Ahogy vissza ölelt úgy kezdett el sírni. Hagytam, hogy áztassa a pólómat. Anya adott neki zsepit, miközben a levelet a zsebébe tette. Adott Lucas fejére egy puszit, majd felment végezni a munkáját.

– Ne feledjétek. A levelet soha nem láttátok – mondta apa, majd megölelte egyetlen fiát és elment.

– Hogy tudnak itt ilyen nyugodtan járkálni – szipogta.

– Saját rokonának a gyilkosságát megoldotta. De legalább biztos, hogy elkapják a szemetet, aki ezt csinálta – adtam neki egy zsepit.

– Mi van, ha itt lesz vége a siker sorozatnak?

– Ilyenre ne is gondolj, de gyere menjünk haza.

– Nem akarok gyalogolni.

– Nem is kell, csak add ide a kulcsot és maradjon a kettőnk titka.

– Nagyapa?

– Igen – bólogattam.

Lucas beült az anyós ülésre, majd csak üveges tekintettel figyelt. Néha pár könnycsepp lecsurgott az arcán, de azon kívül semmi más.

Mikor haza értünk felment a szobájába én vittem neki fel vizet, majd átugrottam a saját szobámba pár ruháért, majd vissza mentem a bátyámhoz. Viszonylag rendbe szedte magát, majd az ágyba feküdt és figyelte a plafont.

– Maradsz? – fordult felém.

– Igen – mondtam neki, majd befeküdtem mellé.

Rám kapta a tekintetét, majd vissza fordult a plafon felé és úgy nyomta el az álom. Szinte azonnal elaludtam én is. Csak egy kérdés kavargott a fejemben. Ki írta a levelet, mert ez nem Josh kézírása, ő sokkal csúnyában ír. Valaki szívat minket.