8. rész

.:: Lucas Szemszöge ::. 

Remegő kézzel nyúltam a telefonom után. Nem hittem még mindig a szememnek. Bíztam benne, hogy valami hülye vicc amivel meg akart ijeszteni, mert nem mondtam neki, hogy nem megyek iskolába. Már csinált hasonlót, de ilyen durvát még soha.

– Igen – vette fel anya.

– Ide tudnál jönni Josh házához? – kérdeztem remegő hangom.

– Mi történt?

– Csak gyere – tettem le a telefont.

Kimentem a ház elé és vártam, hogy valaki megjöjjön. Nem tudtam abba a házba bent maradni, még ha csak vicc is. Ez még poénnak is rossz.

– Szóval miért kellett ide jönnöm? – szállt ki a kocsiból.

– Emeleten jobbra az első ajtó – válaszoltam.

Anya előre ment utána meg én sétáltam és bíztam benne, hogy mire felérek kiderül, hogy az egész csak valami poén volt.

– Jézusom – kapott anya a szájához.

Szóval akkor nem csak álmodtam, hogy Josht és az egész családját lemészárolták a szobájába. Húgát, anyját, apját, meg őt is. Úgy bántak velük mint egy állattal.

Anya össze-vissza telefonált, majd nem kellett sok és apa is megjelent, majd egyre többen érkeztem meg az őrsről.

– Haza mész? – fordult felém, miközben oda nyújtott egy bögre kávét.

– Baj lenne ha maradnék?

– Igen, de úgy is maradsz, szóval mindegy – vonta meg a vállát.

Leültem a kanapéra, majd figyeltem a nyomozást. Mindent hallottam, sőt tudtam segíteni, mert rengeteget vagyok itt így ismerem a házat. Kaptam gumikesztyűt, hogy sehol ne hagyjak nyomot magam után.

– Lucas erről tudtál? – jött le anya egy nagy fadobozzal, ami masnik voltak, meg szívecskék.

– Mi van benne? – kérdeztem miközben elvettem.

Kinyitottam a dobozt, majd megtaláltam a képemet benne. Folyamatosan követett. Tudta minden lépésem, de nem is ez a legrosszabb hanem, hogy a képet több mint fele szívecskés keretben volt és a dobozra az volt írva, hogy szeretlek, miért nem vagy közénk való, utálom magam ezért aki vagyok.

– Kinél találtátok? – csaptam le a fedelét.

– Pontosan ez a levél mellett – nyújtott át egy zacskóban heverő lapokat. 

Kivettem belőle, majd olvasni kezdtem.

Kedves Lucas!

Nem tudom, hogy mondjam el amit el akarok mondani, de itt az ideje, hogy megtud ki is vagyok valójában. Te is sokáig titkoltad, hogy kik is a szüleid. Meg is értem. Nem lettem volna a helyedben ha megtudják, hogy kinek is vagy az egy szem fia. Nem hírességek Los Angelesben mindenki ismeri őket.

De most az sokkal fontosabb, hogy miért írom neked ezt a levelet. Elszeretném neked mesélni a találkozásunkat az én szemszögemből. El akarom mesélni milyen boldog voltam, hogy egymás mellé kerültünk még az első osztályba. Amikor oda ültél mellém, mert késve jöttél akkor valami furcsa érzés elkapott. Azt hittem ez azt jelenti, hogy mi barátok leszünk örökre, mint a filmekbe, de rájöttem, hogy nem. Sokkal többet jelent számomra. Amikor először oda fordultál felém, hogy köszönj, úgy éreztem magam mint egy szerelmes gyerek, csak akkor ezt még nem tudtam. Nem tudtam, hogy mi vagyok valójában, de mostanra tudom. De neked én soha nem kellenék mint pasi, neked csak egy barát vagyok, hisz téged a csajok indítanak be, amit nem értek. Hisz mind hisztitis és csak kihasznál. Én szeretlek tiszta szívemből, nem érdekelt, nem érdekel, hogy kik a szüleid, semmi sem csak te. 

Soha nem volt bátorságom, hogy megmondjam neked, de egyszer majd oda adom neked ezt a levelet. Majd ha leszek annyira bátor mint te. Bárkivel szembe szállsz, megverted a húgod volt pasijait, mert piszkálták. Behúztál egyet Stevennek amikor Amanthat hordta le mindennek. Rengeteg csaj áradozik rólad, te vagy a tökéletes pasi, de nem csak nekik.

Titokzatos vagy, sportos, jó tanuló ás bármire képes vagy ha valaki bajba van. Nem érdekel, hogy felnőtt vagy gyerek, te megmondod a magadét, csak hogy a szeretteid védjed.

Szerelmes vagyok beléd Lucas és nem tudom, hogy meddig tudom titkolni. Sokan rájöttek, hogy nem az vagyok akinek mutatom magam, nem tudom mi lesz a barátságunkkal ha kiderül, de ha nem lehetek veled akkor inkább megölöm magam.

Josh