87. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Soha nem másztam még ki ablakon. De ma reggel ezt is kipipálhattam a listámon. Kár hogy nem volt rajta, idáig tök jó elvoltam az ajtókkal. De szerintem maradok is ennél fajta ház elhagyási módszernél. Biztonságosabb. Nem esel fél méter, és nem kell utána elbújnod egy fa mögé, hogy Liam ne öljön meg.
Ahogy elmúlt a veszély beszálltam a kocsiba, és kifújtam a bent tartott levegőt.
"Legközelebb nem játszunk ilyet, fáj a fenekem" írtam üzenetet Tiffany-nak.
"Tanulj meg mászni, akkor nem fogsz leesni, de menj apának feltűnt, hogy sokáig áll itt egy kocsi. Ha ki megy és te leszel benne, tuti ki fog herélni " kaptam választ.
"Már itt sem vagyok, szeretem a tökeimet, mag használni is akarom még őket"
"Menj tökös :)"
- Lucas az anyja hívta, hogy feltétlenül kell a segítsége, lehetőleg minél hamarabb menjen el a megadott címre. - szólalt meg Steve.
- Elmondtad neki hol vagyok? - estem kétségbe.
- Nem is kérdezte.
- Hála istennek, egyáltalán miért is kell nekem a nőgyógyászhoz mennem? - néztem értetlenül a képernyőre.
- Nem kaptam más információt.
- Jól van, akkor megyek a nőgyógyászhoz. - vontam meg a vállam.
Az út alatt nem futottam semmi örülttel össze, ami meglepett. Nem szokott Los Angeles ennyire nyugodt lenni péntek reggel. Többségbe araszolni lehet a forgalomba, meg minden piros lámpát ki szoktam fogni. Most meg semmi, zöld lámpákkal találkoztam.
Most vagy úgy lesz a mai napom, hogy egy szar dolog történik velem, egy jó, majd egy nagyon rossz. Remélem nem, elvagyok én ezzel a kis örömmel is.
Leparkoltam anya és Soffy kocsija közé és bátran ki mertem jelenteni, hogy semmit nem értek. Minek kellek én ide, ha Soffy is itt van. Tudtommal pasi vagyok, nem értem akkor anyám miért rángatott egy nőgyógyászhoz.
- Mit keresek én itt, van egy lányod azt hordozgasd ilyen helyekre. - léptem be a bejárati ajtón, majd köszöntem anyámnak.
- Bent van. - bökött az ajtó felé.
- Akkor én minek kellek ide? - tártam szét a karom.
- Nem kell itt lenni ha nem tetszik. - mondta anyám mellett egy elég nagy hasú nő.
- Nem magával beszélgetek. - fordultam vissza egyetlen anyámhoz, várva a magyarázatot.
- Tudod, ha nem az asszonyodnál lettél volna. Meg talán fel vennéd az a rohadt telefont.
- Sajnálom, hogy élem az életem. 22 vagyok, nem fogok otthon ülni és a seggem vakarni. Meg milyen asszonyról beszélsz, mert engem érdekel. Pár napja dobtak lapára egy banda miatt.
Láttam a fején, hogy nem hitt nekem. De nem fogom neki megmondani, a végén még megtudja Liam, így elég nehéz Tiffany közelébe lennem, de még ha Liam is be jön a képbe, akkor nekem végem.
- Legalább a saját anyádat ne néznéd hülyének. - morogta.
- Mond meg, hogy miért kell ide jönnöm.
- Mert van egy makacs húgod, akit meg kellett volna állítani, ha ki akar rohanni.
- Szóval, már nem kellek, akkor megyek is vissza aludni.
- Ki mondta, hogy nem kellesz? - táncolta a szemöldökét.
- Mit kellene csinálnom?
- Apád.
- De jó nekem. - hagytam magára.
Már megint nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy el kell vonom apa figyelmét. Nem tudom mit csinált, már megint ez a lány, de én fogom lebaszni, nem apa. Még régen panaszkodtam rá, amikor hetente váltogatta a pasisait. Akkor nem volt vele ennyi baj, mikor a hatodik iskolába lett átírva, mert valamit mindig csinált, amivel kivívta, hogy ott ne lássák többet szívesen. Amióta szerelmes sokkal rosszabb, mint mikor lázadt. Kezd elegem lenni belőle, azt még rám mertek panaszkodni. Én csak el akartam költözni, hogy ez miért olyan nagy baj. Jó megértem őket. Ismerem magam és tudom ha külön költözök soha nem fogom befejezni az egyetemet, mert nem járnék be. Élvezném azt, hogy Tiffany-val lehetek töménytelen mennyiségbe.
De akkor is Soffy ezerszer rosszabb tőlem, és mindig én szívom meg.
Kapitányságon nem volt senki. Jó egy személy volt, az meg Liam, de hát nem éppen valami felhőtlen a kapcsolatunk, hogy beszélgetésbe elegyedjek vele.
- Mit akarsz? - sóhajtott, fel sem nézve.
- Apát keresem.
- Elment anyádat nyomozta le, mert nem vette fel neki a telefont. Teljesen kétségbe van esve, mert tuti történt vele valami. Soha nem fogom megérteni.
- Mennyi is van neked hátra a nyugdíjból?
- Még két év, leszámolták múltkor, de hogy jön ez ide.
- Csak érdekel, hogy mikortól lesz nyugalmam.
- Soha, amíg én élek, te leszek a célkeresztem közepére kitűzve. Megbánod egy életre, hogy rá néztél a lányomra.
- Nem tudtam, hogy a te lányod. Meg nem csak ránéztem. - húztam féloldalas mosolyra a számat.
- Ha nem akarod, hogy lelöjelek, jobb ha el mész.
- Már itt sem vagyok, drága volt apósom. Bár még ki tudja mit hoz a következő hét lehet hogy kibékülünk.
Nem vártam meg, hogy válaszoljon azonnal kifutottam az épületből, majd küldtem anyának egy sms-t, hogy rettegjenek apa gyorsabb volt, mint én. Vissza már nem írt. Most vagy apa is ott van, vagy csak lusta nekem válaszolni.
Otthon csend fogadott, meg Marley. Amikor meglátott örömében feldöntött, majd összenyálazott. Nagy nehezen végre le tudtam magamról vakarni azt az ördögöt, aki mindenkinek szót fogad csak nekem nem. Lezuhanyoztam, majd egy mackó nadrágba leültem a konyhába egy bögre jó meleg kávéval. Ez hiányzott az én napomból azért volt, ennyire furcsa.
Magányomnak Nelson vetett véget, de ő sokkal rosszabbul nézett ki mint én. Mintha több hónapja nem aludna csak olvasna.
- Van még kávé? - támasztotta meg a homlokát a kezével.
Öntöttem, majd oda adtam neki. Ilyen lassan sem láttam még embert kávét inni. Komolyan a lassított felvétel gyorsabban itta volna.
Kinyílt az ajtó. Az egész család beözönlött rajta. Apa, meg anya azon vitatkoztak, hogy nem tudom, nem is érdekel. Soffy oda jött hozzánk hatalmas vigyorral az arcán.
- Nem. - suttogta Nelson fülébe, mire minden erejét összeszedve felemelte a fejét és magához ölelte a húgom.