86. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Reggel nem valami kellemes arra ébredni, hogy anyád figyel. Rengeteg előnye van, hogy tartok egy pasit. Sok mindenre rátudom venni, és elég csak szépen néznem. De talán a legjobb oka, amiért meg is engedem, hogy itt lakjon az az, hogy nem törnek ránk anyáék. Ezek szerint ez a gondtalan élet is eddig tartott. 

- Mit akarsz? - húztam jobban magamra a takarómat. Ilyenkor kifejezetten örülök, hogy egyszemélyes paplanunk van. Csak sajnos ennek most az egyszer veszem észre a hasznos oldalát. 

- Több tisztelet az anyád vagyok.... - akarta volna folytatni, de én közbe vágtam.

- Mit szeretnél anya, állok rendelkezésedre. - forgattam a szemem.

- El kel kísérned az orvoshoz, apád nem ér rá.

- Ott van Lucas.

- Este nem jött haza, de mielőtt azt mondod, hogy hívjam fel, már megvolt. Azt mondta nem tud, mert nagyon fontos munkája van az új forgatókönyvével és már nem tudja tovább halasztani.

- Minden egyes alkalommal ezt mondta, szerintem hazudik.

- Kétlem, mert már volt az egyik története a Tv-be.

- Jól van, kérek 15 percet.

- Lesz az fél óra is, de siess időpontom van.

Megpróbáltam jó kedvel ehhez az egészhez hozzá állni, de valahogy nem ment. Péntekem szabad, hogy kitudtam pihenni az egész hét fáradalmait, erre anyám beállít a csodás ötletével, hogy menjek vele orvoshoz. Amibe jobban bele gondolva, még soha nem fordult elő. Sőt Lucas sem említette volna, hogy sofőr szerepet is szokott vállalni anyánknál, aki köztudott tény, hogy imád vezetni. Valami itt nagyon nem tetszik nekem, és még nem csalódtam a megérzéseimbe. 

Figyeltem Nelson-t ahogy alszik. Annyira fel akartam kelteni, megmondani neki, hogy anyám valamit szervezkedik a hátam mögött, de nem volt szívem tönkre tenni a pihenőjét. Hajnali háromkor még ez egyik kémia könyvet bújta, de már alig látott. Úgy vettem el tőle, hogy végre lefeküdjön. 

Adtam a szájára egy puszit, semmilyen reakciót nem váltott ki belőle. Nem lepődtem meg rajta. Bezárkóztam a fürdőbe, majd újra elkapott a kétségbe esés, hogy talán terhes vagyok. Kimostam a zuhannyal a fejemből az ezekkel kapcsolatos dolgot. Nem szenvedtem a hajammal, megfésültem és csak egyszerűen felkötöttem. Nem szeretem így hordani, mert látni engedi, az egyik részeg estém következményét.

De legalább nem úgy jártam, mint apám. Azt a történet elmesélte, hogy került a szarvasos tetoválás a kezére. Anyám nem vett róla tudomást, ezért elment a kocsmába, hogy megigya a bánatát, ahogy ő fogalmazott. Ez volt az utolsó emléke, utána reggel amikor fel kell a tükörből egy szarvas nézett vissza rá. Visszatérve a saját kis tetoválásomra, csak Lucas tud róla, mert vele voltam, amúgy meg senkinek nem mondtam el. Kell egy kis titok. Ebben a családban úgy sem marad semmi sokáig rejtve. De erre a lassan négy évre igenis büszke vagyok, hogy tudtam rejtegetni.

Szinte leestem a lépcsőről olyan gyorsan mentem. Szerencsétlenségemre még ráadásul Marley is ott volt a lépcső végén. De túl éltem, egyetlen egy karcolás nélkül, büszke is vagyok magamra.

Konyhába anya várt a reggeli fekete ital adagommal. Nagyon örültem neki, hogy végre hozzá juthatok. Mikorra megittam az egészet, kezdtem az érezni, hogy élek, és nem fogok összeesni a fáradtságtól.

- Akkor mehetünk? - csapta össze a kezét.

- Minek kell nekem mennem, idáig egyedül is eltudtál menni?

- Na szép mit ne mondjak. Ennyire ismered anyádat?

- Kövezz meg de nem értem miért kell mennem?

- Mert rosszul vagyok a vérvételkor.

- TE? - kerekedett el a szemem.

- Hát mindenkinek van valami gyengéje, nekem ez. De induljunk, mert még délelőtt haza akarok érni. Egyesekkel ellentétbe nekem nincs szabad péntekem.

- Majd három év múlva. - veregettem vállba.

- Mit ne mondjak, nagyon biztató. 

Beszálltunk a kocsiba, majd Steve azonnal mutatta is az utat, hogy merre menjek. Anya apával beszélgetett telefonon, mert valami papír eltűnt. Ez többségbe abból állt, hogy ott van, csak te vagy olyan szerencsétlen, hogy nem veszed észre. De úgy fél óra alatt csak meglett az a nyamvadt papír.

- Amúgy Steve is haza tudott volna hozni. - mozgattam meg újra az agy tekervényeimet.

- De a rendelőben is fel kell kaparni. - nézett rám.

Négyszer kapta rám a tekintetét, mire meggyőződött róla, hogy jól lát. Szólásra nyitotta a száját, de nem mondott semmi.

- Soha nem értettem, hogy miért hasonlítanak minket össze. Amikor ég és föld vagyunk, de kezdem elhinni. - fogta fel a haját.

Oda pillantottam és megláttam, hogy anyámnak is van egy titkos tetoválása, ami nagyon meglepett. Tud még mindig valami újat mutatni.

- Apa tud róla? 

- Nem. - nevetett - Gondolom Nelson sem tud róla.

- Ki tud róla?

- Iza, a tiédről meg Lucas? - kérdezett rá, mire csak bólintottam - Mond, hogy ő nem csinált egyetlen egyet sem?

- Akkor ott velem nem, de hogy utána? Kitudja milyen önarcképet tetováltatott a seggére.

- Ha olyan lesz mint az apja, akkor ha valaki nem fogja vissza nem lesz szabad bőr felülete.

- Apát vissza kellett fogni? - csodálkoztam.

- Igen, minden hülyeség után akart magára egy jelet, ami emlékezteti. Vagy csak egyszerűen részeg volt, az jó bulinak tűnt. De a végén már feladtam, hogy értelmet neveljek belé, úgy is esélytelen.

- Így beszélsz a férjedről, akiért az életed is kockára teszed?  

- Igen, hidd el ő is szokott a hátam mögött szidni. 

- Nem rossz érzés, hogy tudod, hogy kibeszél a hátad mögött?

- Nem, mert úgy is elmondja, hogy milyen hárpiának hordott el. 

- Elszokta mondani? - döbbentem le. Annyira, hogy majdnem átmentem egy piroson is. Steve legalább figyel az útra. Engem most lekötnek a szüleim titkos magán élete.

- Igen, megmondtam, hogy a pokolig küldhet, csak mondja el, hogy tette, én is akarok nevetni, ne csak azoknak legyen jó, akiknek szid.

- Érdekes gondolkozás. Én inkább nem akarok tudni, hogy mit mond rólam Nelson a hátam mögött. 

- Sokkal jobb ha tudod, higgy nekem. - tette a kezét a vállamra.

Válasz képen csak bólintottam egyet. Többet nem beszélgettünk, mert meg megérkeztünk az egyik magánrenderőbe. Nem figyeltem, hogy hova is jöttünk, csak mentem anya után, aki törte magának az utat. Bent a váróterembe csak egy 30 éveiben járó nő ült, és a telefonját nyomkodta. 

Leültem a sarokban lévő székre, majd én is elővettem a saját telefonom, hogy valamit csináljak. Nem vártam semmilyen fontos hívás, sms-t szóval csak összevissza húzogattam a kezemet a képernyőn, pótcselekedet az unalom ellen. Nem tudom hány perc telhetett el, mikor behívták az előttünk ülő nőt. Felpillantottam, majd meg akadt a szemem, hogy milyen orvoshoz is jöttünk pontosan. 

Az ereimbe a vér megfagyott. Fel akartam állni, hogy minél hamarabb kimeneküljek innen. De anya túlságosan is éber volt, így azonnal előttem termet így nem tudtam megszökni. Tudom, hogy gyerekesen viselkedem, de nem érdekel. Én nem akarok nőgyógyászhoz menni. 

- Nem fogok oda bemenni. - ráztam a fejem miközben az ajtó felé mutattam.

- De befogsz oda menni. - tette csípőre a kezét.

- Átvertél. - akadtam ki.

- Miért önszántadból eljöttél volna? - tette fel a költői kérdést, vagy inkább fölöslegeset úgy is tudta a választ rá, ami nem - Lehet, hogy már negyven vagyok, de nem akarok még nagymama lenni. Meg szerintem neked sincs a terveid között a gyereknevelés.  

- Elmondta? - akadtam ki.

- Ki, és mit? - nézett rám értetlenül.

- Nelson.

- Nem is beszéltem vele, de van valami amit nem mondasz el? - szűkült össze a szeme.
- Semmi, csak teszteltem, hogy mennyire lehet benne megbízni. - védtem magam.
- Nem tudsz hazudni egy profinak. Szóval mi az a kis titok, amit csak ti ketten tudtok?
- Nincs semmi jelentősége, de inkább menjünk haza. Nem akarok teherbe esni tudunk védekezni. Fölöslegesen hoztál csak el ide.
- Most szemét leszek, de Lucas kint áll és nem fog kiengedni. - dörzsölte össze a kézét, majd megigazította a szemüvegét.
- Az egész család felesküdött ellenem?
- Apádat nem vontam be. Remélem nem bánod. - vette fel az ördögi mosolyát.
- Soffia te jössz. - szóltak ki nekem az ajtóból.
- Ha most szépen bemész, akkor apád nem fogja megtudni. Jobb lesz mindkettőtöknek.
- Annyira utállak. - indultam meg befelé.
- Később majd megköszönöd. - csukta be utánam az ajtót.