49. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Nelsonnal megbeszéltük, hogy egy parkban találkozunk. Onnan megyünk el a moziba. Pár perce már várok rá, de nem jött még meg. Már akartam elő venni a telefonomat, de megpillantottam ahogy kocog.

– Sajnálom, de anyámat lehetetlen lerázni – fújta ki a levegőt.

– Nem haltam bele pár perc késésbe.

– Mehetünk? – nyújtotta a karját.

Belekaroltam, majd rádőltem a vállára. Kaptam egy csókot a fejem búbjára, majd így mentünk tovább a mozihoz. Ott megszerezte a jegyeket, majd bementünk a terembe. Senki nem volt rajtunk kívül, pedig a film már elkezdődött. Rádőltem a vállára, majd az egész filmet végig onnan néztem. Nem emlékszek minden részletre, mert valaki mindig elterelte a figyelmemet. Ahogy vége lett a vetítésnek megálltunk az kisebb étteremnél, majd elfoglaltuk a legtávolabbi és a legeldugottabb kétszemélyes asztalt. Ahogy leültem hirtelen eszembe jutott az én szeretett bátyám. Nem tudom vajon mit csinálhat most, és remélem nem felejt el falazni nekem.

– Valamin gondolkozol? – fogta meg a kezem.

– Semmi lényegesen – legyintettem le.

– Akkor miért ráncolod a homlokod?

– Holnapi nap nem lesz valami álom az akadémián, tényleg csak ennyi.

– Legközelebb ki fogom belőled szedni – emelte fel a kézfejem, majd megpuszilta.

– Nem akarlak vele fölöslegesen fárasztani. Meg sajnos titok, meg kell hogy öljelek ha elmondom.

– Csak nem tennéd meg?

– Ha nem én akkor más, de hagyjuk az én bajos családomat.

– A te családod bajos? Az enyémnél rosszabb nincs.

– Jó nekem annyit tudnak, hogy randira megyek. Nem kell azt hazudnom, hogy máshová. Amúgy miért nem mondtad el a szüleidnek?

– Mert valami eszméletlenül időt múlt gondolkodásuk van. Soha nem engedtek sehova. Szabad időmet szerintük a tanulásra kell fordítanom. Addig nem is találkozhatok senkivel amíg el nem végzem az orvosi egyetemet, és nem találok munkát. Sőt csak akkor mutassak be nekik valakit, ha már az esküvőre gondolok. Amikor még gimis voltam és megtetszett egy lány, anyámnak elmondtam. Másik iskolába íratott, mert el vonja a figyelmem a tanulásról. Szóval nem is akarom nekik megmondani. Nem szeretném, hogy téged is elvegyenek tőlem. Egy pillanatig se gondold azt, hogy azért mondom ezt, mert szégyellek. Védelek.

Áthajoltam az asztalon, majd váltottam vele egy rövid csókot. Megkönnyebbültem, hogy csak védeni akar, nem szégyell. Megérkezett a rendelt kajáink. Evés közben még jelentéktelen dolgokról beszélgettünk, mint például hogy valami eszméletlenül hülye tanárai vannak. Én meg az osztályomat szidtam. Ez addig míg meg nem jött a desszert.

– Hogy tudod azt megenni tömény csoki – akadt ki a torta szeletemen.

– Te meg sajtot eszel desszertnek. 

– Kóstold meg, és utána mond, hogy rossz – tartott felém egy falatot.

– Csak ha te is – szúrtam a villámra egy falatot.

– Maradok a sajátomnál – mondtuk egyszerre.

Kellemes estét töltöttünk együtt, sajnos nagyon hamar véget ért. Könnyes búcsút azért nem vettünk, de sajnáltam hogy ma már nem láthatom, bár nem volt sok hátra a napból.

Mivel a koleszből elegem volt, azért kikönyörögtem, hogy haza pakoljak. De nem hoztam minden cuccom, mert a múltkori öntsük nyakon, aki nem ijed meg a pillantásom esettől tudom, jobb ha van tartalék ruhám. Igen azén csodálatos évfolyam társaim, versengenek, de senki nem tudja, hogy miért. Azt hiszik menők, mert hát mindegyik másért. Valaki mert jó jegyei vannak, jó sportoló, vagy mindenkit lefizet. De hát ilyenek vannak, és a legrosszabb, hogy ők a jövő rendőrei. Hova fejlődik a világ? A lányokkal még mindig úgy mond jóba vagyunk. Ők segítenek nekem, én segítek nekik, ez egy tipikus érdek barátság. Az iskolán kívül nincs közös témánk, de nem is törjük magunkat, hogy legyen. Szóval ilyen egy átlagos hétköznap délelőttöm.

Otthon meg nyugi van, nem lóg senki a nyakam, élvezem.

– Szia Marley – köszöntem a fogadó bizottságomnak. – Többiek gondolom már alszanak. Ne is fáradj Marley jó elbeszélgetek magammal – paskoltam meg a fejét, majd felmentem.

Benéztem Lucas szobájába, és láttam, hogy milyen kényelmes pózban alszik. Még a nyála is csorgott.

– Ébredj – kezdtem el rugdosni a lábát.

– Fent vagyok – kezdte el törölgetni a száját, de csak nagy nehezen tudta magát ülő helyzetbe hozni.

– Nem úgy tűnt.

– Tudod, te milyen szar az egyetem. Ha tudom, hogy ennyi pökhendi pöcs jár oda, akkor gondolkodás nélkül nemet mondok. De sajnos nem világosítottak fel, szóval szopok.

– Hát tudlak sajnálni, nem éppen jó az élet, de tegnap előtt beszéltem Tiffanyval és haza jön. Végleg, nem jött be neki az utazás. Csak rövid utakat fog ezentúl vállalni. De a még jobb hír, teljesen szabad. Nincs senki aki "csapja neki a szelet" – rajzoltam idéző jelet.

– Tényleg? – most már teljesen felébredt.

– Igen, szóval ideje felszedned, mert még egyszer nem lesz ilyen alkalmad. Főleg, hogy azonnal ide fog jönni, mert Liammal szörnyen összeveszett. Annyira, hogy haza sem akar menni. Csapj le rá.

– Mi lenne velem nélküled? – ölelt meg.

– Egyedül halnál meg egy karton dobozba.

– Azért ennyire ne túloz. De mesélj szerelemes lányka, milyen volt a randi?

– Jó – haraptam bele az alsó ajkamba.

– Szóval nagyon jó. De ez a Nelson gyerek... – szűkölt össze a szeme.

– Nem olyan mint bármelyik eddigi volt pasim. Azok bunkó parasztok voltak. Ő kedves és...

– Nem akarom hallani ahogy ódákat zengsz róla, csak majd ha megbánt szólj, hogy megverjem.

– Remélem nem lesz rá szükség.

– Szerelem, elvakít – sóhajtott fel.

– Mondja a másik.

– Tudom, azért is mondom inkább azt, hogy menj lefeküdni.

– Igen is apa – hagytam ott.

Nem szórakoztam sokáig. Gyorsan lezuhanyoztam, majd befeküdtem az ágyba. Magamhoz öleltem egy párnát és álomba ringattam magam. Csodás álomba, amiben Nelson is velem van. Menthetetlenül szerelmes lettem.