48. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Kijelenthetem, hogy jó volt az első napom. Nem vették észre, hogy betörtem a tanáriba. Büszke is voltam magamra. Anya tanította meg, hogy lehet nyomtalanul feltörni a zárakat, ha nem tudom a kulcsot elvenni.

Megszereztem Mr. Hamilton diákjainak a névsorát. Elküldtem anyáéknak, majd mentem ebédelni. Szerencsére hoztam magammal.

– Malcolm ide ülsz – szólítót meg egy lány, akivel együtt járunk a gyilkos jelölttel órára.

– Persze – ültem le mellé.

– Igaz, hogy árva vagy, és ezért nem mondod meg a vezeték neved mert nincs? – kérdezte egy szőke ribanc.

– Nem, csak nincs kedvem hozzá – vontam meg a vállam.

– Milyen menő már, hogy azt csinálsz, amit akarsz – mondta a mellette ülő ponpon lány.

– Szóval ti vagytok az iskola ponpon lányai? – próbáltam velük beszélgetést kezdeményezni.

– Igen, én vagyok a csapat kapitány, Ashley – mutatkozott be a szőke.

– Ariel vagyok – mutatkozott be akivel egy órára járunk.

– Én meg Abigel.

– Örülök lányok.

– Hé te új fiú a helyemen ülsz – jött oda a focicsapat barma. Vagy is csak szerintem, mert az iskola mezébe volt, és elégé ökör módjára viselkedett.

– Sajnálom, de én voltam itt hamarabb, legközelebb, majd te ülsz itt. Amúgy meg van mellettem elég hely. Ezzel a viselkedéssel, csak magadat próbálód menőnek titulálni. Amúgy valójában nem, mert felesleges izom mutogatás az egész.

– Mit magyarázol itt össze-vissza? – kérdezte a mögötte lévő fekete diák.

– Azt, hogy ez felesleges idő pocsékolás, Mat – néztem a szemébe.

– Menőnek tartod magad, mert tudod a nevem, kérlek szépen az én nevem mindenki tudja.

– Igen, a bunkó viselkedésed miatt, nem másért.

Mat a következő jelölt, minden csaj, akit megöltek kavart vele. Mind azután halt meg, hogy dobták őt. Furcsa indok de indok.

– Minek képzeled magad kisgyerek?

– Én egy diáknak, aki végig akarja vinni ezt az évet, itt az a kérdés, hogy te mit hiszel magadról? Mert a viselkedésed alapján azt hiszed magadról, hogy te szartad a spanyol viaszt.

– Húúú – mondták a lányok az asztalnál.

Időközben észre sem vettem, hogy már felálltam és szemtől szembe mondtam neki a véleményem. Lehet, hogy nem a legjobb döntés, de nem hagyom, hogy ilyen senki háziak okoskodjanak velem. Megtanítom neki, hogy mire vagyok képes.

Ökölbe szíttatok jobb kezét, már vette a lendületet, hogy behúzzon nekem, de nem sikerült. Gyorsabb voltam. Meg érte, hogy sokszor nem hagytak békén. Elhajoltam, majd meglöktem, de nem túl erősen. Nem akarok már az első nap verekedésbe keveredni.

– Nyugodj le – mondtam neki.

Mint valami bika megindult felém, azzal a szándékkal, hogy fellökjön. Nem ért el semmit, mert csak tovább rohant a semmibe. A kis kör, ami össze gyűlt rajta röhögött, a szemeiket törölték a sírástól.

– Te szemét láda.

– Tudod, ha szépen kéred, akkor ide engedlek, de így felejtsd el – ültem vissza.

Többet nem jött oda, a bandájával együtt elmentek egy másik asztalhoz. Pár plusz lány is át ment oda, de nem nagyon érdekeltek. Megvoltam a társaságuk nélkül is.

Még egy órám volt, azon anyáékkal üzeneteket váltottam. Nem jutottunk sokkal előrébb, csak lejjebb ment a hatalmas lista, azokra akik Mr. Hamilton órájára járnak. Szóval a durván több ezerből több száz lett. Majd figyelem, hogy a menő csávoka kivel járt. Lehet, hogy nem is egy gyilkos volt. Mert mindig volt alibijük. Korrepetálás, buli, vagy valamit mindig kitaláltak.

Otthon elterültem a kanapén, és a Tvről figyeltem a képeket. amin az áldozatok vannak. Hátha van közöttük, valami különbség.Hátha az egyik másképpen halt meg. Csak egy apró eltérés, hogy nem csak egy gyilkos van.

– Miért ülsz itt? – kérdezte anya.

– Mert szerintem nem csak egyedül gyilkol.

– Ha van bizonyítékod, akkor várom.

– A megérzés nem elég.

– Sajnos nem – hagyott magamra. – Amúgy Tiffany haza jön – kiabált ki a konyhából.