33. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

– El sem hiszem, hogy leérettségiztünk – mutatta a bizonyítványát Soffy.

– Ne vágj fel, hogy a tied jobb lett, meg hogy felvettek a rendőrakadémiára – öleltem magamhoz.

– Nem vágok fel, csak örülök.

– Hidd el én is – mutattam a szerelmes párra.

– Igen, többet nem fogom látni, ahogy andalognak. Már attól féltem, hogy hányni fogok.

– De, mert jóban vagyunk még velük.

– De nem annyira mint régen.

– Igen. Scott megy sport egyetemre, Tiffany meg bandát alapít és be akarja utazni a világot, te rendőr leszel, átveszed anyáék helyét. Én meg majd a szobámba fogok rohadni.

– Gyere velem.

– Nem akarok rendőr lenni, inkább bármi más.

– Próbáld meg, ebben nőttél fel, ez menne a legjobban. Szerinted én, miért csinálom. Nem csak azért mert szeretem, hanem, sokkal jobban ismerem mint bárki, aki ott lesz.

– Amúgy is késő a jelentkezni.

– De nem egy Tomlinsonnak – kacsintott.

Anyáék megjöttek, majd közösen nagyapa kíséretében elmentünk egy étterembe. Soffy köröl forgott szinte minden, hogy milyen jó, hogy tovább viszi a családi vállalkozást, engem meg kérdezgettek, hogy nem akarok én is vele menni, vagy talán máshova.

– Még ha menni is szeretnék lekéstük a jelentkezési határ időt.

– Jobb kifogást is találhatná, ez nem fogja meghatni apádat – suttogta anya a fülembe.

– Anyád el tudja intézni – mondta nagyapa.

– Majd kitalálom, de nem beszélhetnénk másról? – kérdeztem kétségbe esetten.

– Az egyik unokám nem tudja, hogy mit kezdjen az életével. A lányom ilyenkor rossz útra tért. Nem akarom hogy veled is ez legyen – prédikált öregapám.

– Bízunk benne annyira, hogy ne csináljon ilyenek – kelt védelmemre apa.

– Ha nem haragszotok, bár nem nagyon érdekel – álltam fel.

Beszálltam a kocsiba, majd elmentem a legközelebbi kocsmához. Bent nem voltak sokan, csak pár eltévedt lélek kószált magányosan. Pont nekem való hely.

– Valami, ami elfejteti velem, hogy mennyire utálom a családomat – ültem le a pulthoz.

Elém tolt valami italt, aminek még a szaga is nagyon erős volt.

– Még egy pohár vizet is – mondtam fejemet rázva.

Oda adta mire bele dobtam a rezgő telefonom.

– Nagyon rossz napod lehet.

– Frissen érettségiztem, idáig azt hallgattam, hogy milyen jó a húgomnak, mert ő tudja mit akar, de én meg milyen szerencsétlen vagyok, mert nem.

Nem tudom milyen italt és mennyit ittam, de mosolyogtam tőle mint a vadalma.

– Szerintem most már nem kellene többet innod – mondta pultos.

– Nem is meséltem mennyire elbasztam a szerelemi éltem. Volt egy lány összejött a legjobb barátommal, közben én meg felszedtem egy csaj, hogy legyen. Erre meg beleszeretett valami énekesbe, és vele megy.

– Az ital nem old meg semmit – tette a kezét a vállamra.

– Maga nem, hogy éppen árulja?

– Lehet hogy árulom, de nem akarom, hogy a kórházba köss ki – vette el tőlem a poharat, a másikból meg kivette a telefonom. Miért kell nekem víz álló telefon. Semmit nem értem el azzal, hogy megúsztattam. Semmi nem jön össze az életembe. Szerencsétlen balfék vagyok.

Morogva otthagytam, majd a zakómat a vállamra dobtam és úgy totyogtam, botladoztam el a kocsiig. Több percbe telt mire kitudtam nyitni az ajtót.

– Steve vigyél nyaralóhoz – dőltem hátra az ülésbe.

– Azonnal Lucas – válaszolt vissza a csúcs modern gép, amit apa és anya tetetett be.

– Az anyja az apja meg a húga is többször hívta, üzenet is hagytak. Kívánja meghallgatni őket.

– Töröld őket, és indulj – adtam ki az utasítást a biztonsági rendszerünknek.