31. rész

.:: Tiffany Szemszöge ::.

– Jó reggelt – adtak egy apró csókot az arcomra.

Megijedtem, hogy ki feküdhet mellettem, mert csak a bulinak az elejére emlékszek.

"Miután megbeszéltük, hogy mikor tartsuk a bulit, mindenki szétszéled. Én Soffyval a szobákat rendeztük át, még Lucas és Scott elmentek italokért. Fiatalabb testvérrel meg átrendeztük a házat, lezártuk a felső szintet, hogy oda csak mi tudjunk felmenni. 

Fiúk megjöttek és hozták a piákat, meg hoztak mellé ebédnek pizza-t. Elpakoltunk magunk után mindent, majd mentek az smsek meg az e-mailok, hogy buli lesz. 

Este nyolcra a ház megtelt vendégekkel, mindenki hozott magával piát volt, aki többet is. A zene hangosan dörömbölt. Mindenki táncolt, vagy ivott. A pia úgy fogyott mint a levegő, de mindig jöttek így nem kellett félni hogy elfogy.

– Gyere táncolni – fogta meg a kezem Scott.

Megcsókolt, mire a véremben lévő alkohol nem hagyta, hogy abba hagyjam. Egymásnak estünk, majd az egyik szobába kerültünk.

– Legyél a barátnőm – mondta Scott miközben levette a pólómat.

– Ezer örömmel. "

Most már mindenre emlékszek. De én nem akarok Scotttal együtt leni, nem szeretem, csak részeg voltam.

– Gyere menjünk le – kelt fel, majd felvette a nadrágját, majd oda adta az ingét.

Felvettem a fehér neműimet, majd az inget begomboltam. Lent Soffy és Lucas valamiről beszélgettek, de abba hagyták. Nem mondtak semmit, segítettünk elpakolni. Már éppen lélegeztem fel amikor megjelent Zoe.

– Szóval milyen volt a buli? – ül le a kanapéra.

– Jó – morogta Lucas.

– Valami nagyobb lelkesedést elvégre most voltál 18.

– Attól még lehetek morcos.

– Legyél, de menjünk, mert van egy hullánk, meg az őrsre is most kötik be az új gépeket.

– Milyen gép?

– Majd meglátjátok – legyintet le minket.

– Engem az érdekel, hogy miért jöttél? – kérdezte Lucas.

– Másnaposan ne vezess szóval ezért, attól, hogy nem kapsz egy hónap szobafogságot, még nem örülök neki, hogy lógtatok, meg buliztatok, a szomszédok is panaszkodtak.

– Szóltunk nekik, azt mondták, hogy nem zavarja őket.

– Nem is a közeli szomszédok panaszkodtak.

– Nem járhat mindenki jól – morogta Lucas.

– Szeretnék veled beszélni majd, szóval indulás.

Felvettünk a táskáinkat. Féltem, amikor megláttam, hogy apa kocsija áll kint. Lucas oda adta az anyjának a kulcsot, majd mind a hárman eltűntek. Csak én meg Scott maradtunk.

– Nekem végem, nem szóltam apának, hogy ide jövök, ott helyben megöl, majd bezárat.

– Szerintem meg nem, szóval menjünk – fogta meg a kezem, majd beültünk a kocsiba.

– Szia apa – motyogtam.

– Örülök, hogy tudod ki vagyok – mondta miközben indította.

– Sajnálom.

– Azt gondoltam.

Nem szólt hozzánk többet. Haza vittük Scottot, majd elkezdett kioktatni, hogy mennyire vagyok felelőtlen, hogy nem szóltam neki. Hogy erről az egészről Zoe és Louis tehet, mert az ő elkényeztetett gyerekei csinálják folyamatosan a baj. Meg annyira el vannak kényeztetve mint oda-vissza New York. Csak mondta és mondta. Egy hónap szobafogságra ítélt, és még a gépemet is elvette. Szerencsére a telefont megtarthattam.

Fel akartam hívni Lucas, de folyamatosan hangpostára kapcsolt. Soffy sem vette fel. Írtam egy smst Scott-nak hogy egy hónapig nem látom a napvilágot, majd leültem, hogy olvassak. Szerencsére a könyveimet nem vette el.

Megértem miért óvott, de ennyire nem kellett féltenie. Értem én, hogy most tudta meg, hogy volt egy lánya, de akkor is nem kell mindenért bezárnia. Én élni akarok, és ezt tudtam is csinálni míg anyával értem. Őt nem érdekelte, hogy kivel barátkozom vagy mit csinálok. Bár azt sem érdekelt, hogy eszek valamit egész nap vagy csak a levegőn élek. Még meg kell szoknom ezt az új rendszer, nem vágyok vissza a régibe.