25. rész

.:: Soffy szemszöge ::.

Megint bajba keveredtem, pedig én tényleg próbáltam csendben meghúzódni, hogy minél hamarabb eltűnjek innen, már nem kellett sokat kibírnom és elkerülök ebből az iskolából.

– Miss Tomlinson, már hívtam a szüleit.

– Apámat hívta?

Kérlek kérlek, kérlek, kérlek. Istenem nem kérek most már soha semmit tőled, csak most az egyszer mondja, hogy apámat hívta fel. Könyörgöm.

– Igen – mondta ki, mire felsóhajtottam.

Leültem a székbe, majd vártam hogy apa megjöjjön. Közben elővettem a telefonom és olvastam.

– Jó napot – nyitott be apa.

Felkönyököltem, majd figyeltem a beszélgetésüket.

Csak néztem őket, nem nagyon foglalkoztam azzal amit mondtak, de egy mondatot elcsíptem.

– Rendben, minden papír meg van a kiiratkozáshoz? – kérdezte az igazgató.

– Igen, már át is vették a másikba – vett elő egy lapot, apa a kabát zsebéből.

– Akkor már nem az iskola tanulója.

– Köszönjük – kelt fel apa, majd én is felkeltem.

A kezével intett, hogy merre menjek. Előtte mentem és a kezét a vállamra tette.

– Köszönöm – mondtam.

– Szívesen – szorította meg a vállam.

Beszálltunk a kocsiba, majd meg sem álltunk az őrsig. Ott rajtunk kívül senki nem voltunk.

– Többiek? – kérdeztem.

– Ők hullát néztek, én meg eljöttem érted.

– Hogy-hogy végre kiirtatok abból a szörnyű iskolából? – ültem fel az asztalra.

– Anyáddal erre jutottunk, nem olyan rég. Ha még egyszer panasz lesz rád akkor kiíratunk onnan.

– Köszönöm, még egyszer, utáltam oda járni, de hova fogok ezentúl?

– Bátyád iskolájába, mint ahogy megbeszéltük.

– De akkor hogy fejezem be ebben az évbe?

– Anyád mindent megoldott.

– Hogy?

– Vannak kapcsolatai, így évvel feljebb kerültél.

– Nem kísérteties szerinted, hogy bármit meg tud szerezni amit akar?

– Hidd el néha, sőt szinte mindig jó.

– Néznek oda ki van itt – jött be a keresztapám.

– Niall – ugrottam a nyakába, mire felnyögött.

– Nem vagyok ennyire nehéz – tett le a földre.

– Nézzenek oda ki van itt, rég láttunk – ölelt meg Harry.

– Már megint mit csináltál. Ennyire nem üthettél anyádra – nevetett Liam.

– Hallottam – vágta tarkón anya.

– Kedvesebben – fogta a fejét.

– Ilyenkor gondolkozok el azon, hogy ki is a gyerek – kacagtam.

– Ő – mutattak egymásra össze vissza.

– Ti vagytok Los Angeles leghíresebb nyomozói? – fogtam a fejem.

– Igen – bólogattak.

– Helló – jött be Lucas, meg fel ült a székre.

– Te meg mit keresel itt? Nem iskolába kellene lenned? – kérdeztem tőle.

– Az egyetlen öreganyám haza küldött és mondta, hogy feltétlen szóljak annak a senki házi anyámnak, akinek volt képe ellopni apámat és tönkre tenni az ő tökéletes családi helyzetét. Sőt azt is mondta, hogy miattad csapták ki az egyik klubjából.

– Jaj komolyan zárjuk be valahova – mondta anya.

– Ja és Liam, nem tehetek róla – húzta össze magát Lucas.

– Mit csináltál? - szinte szikrákat szórt a szeme.

– Sziasztok – jött be Tiffany. – Nem tehetek róla.

Emelte fel a kezét, majd elhúzta a száját.