20. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.
~ Négy szőrnyű hét után ~

– Végre – nyújtottam ki a lábam, amin már nincs az a szőrnyű gipsz. Ezek után meg azonnal meg is vakartam.

– Holnap találkozunk – mondta az orvos.

– Mi? – ugrottam meg.

– Gyógytorna.

– Ne már – nyafogtam.

– Csak két hétig kell járni – próbált megvigasztalni. Nem sok sikerrel.

Végre kimentem a szobából, majd lementem bevágódtam a kocsiba, mire anya felhúzta a szemöldökét.

– Mitől vagy ennyire feldúlt? – kérdezte, miközben indította a kocsit.

– Két hétig még be kell mászkálnom gyógytornára.

– Ebben mi az új? – pillantott rám.

– Azt hittem, hogy megszabadultam ettől a szar gipsztől, erre még mászkálnom kell.

– Igen így jár az aki nem hallgat rám.

– Meg sem lepődök ezen – fordultam az ablak felé.

Az út további része csendben telt. Ahogy megérkeztünk az iskolához, kiszálltam a kocsiból, majd intettem anyának. Az órák már javában mentek így leültem az egyik székre a folyóson és vártam a kicsengőt.

Az igazgatóiból kijött egy velem egy idős ismeretlen emberke.

– Helló – köszöntem neki.

– Helló meg tudod mondani, hogy hol van a magyar terem.

– Ott – mutattam az ajtóra.

– Köszi – indult meg a terem felé.

– De ha hallgatsz rám, akkor megvárod még a nagyanyám elmegy.

– Öreganyád a tanár?

– Ja, mert ez előzőt lecsukták.

– LUCAS! – hallottam meg kedves nagyim hangját.

– Jössz velem vagy bemész az oroszlán barlangba? – fordultam felé, miközben már mentem a mosdó felé.

– Szerintem megyek – követett.

Berohantuk a mosdóba, majd onnan a zuhanyzó részhez és vártuk, hogy a léptek kint elhajtanak.

– Mindig ezt csinálod?

– Nem, mert ma vették le a gipszet.

– Honnan?

– A lábamról. Esőben ne vezess főleg, ha van a közelbe éles kanyar, meg egy nagy fa – vontam meg a vállam.

– Könnyedén kezeled.

– Már megszoktam.

– Ebben a városban minden napos, hogy halál közeli élményen mész keresztül?

– Nem, inkább én mint a családomból valaki.

– Érdekes gondolkozás – simogatta a nem létező szakállát.

Az csengő hasított a levegő ami ezt jelentette, hogy ki mehetünk a rejtek helyünkről. Felvettük a cuccainkat, majd megindultunk a terem felé.

– Amúgy Scott – nyújtotta nekem a kezét, amit elfogadtam.
– Lucas.

Bementünk a terembe. Tiffany már a helyén ült, eggyel előttem, mögém meg Scott vágta le magát.

Elővettem a telefonom, majd feltörtem a wifi kódot és a neten szörföztem.

– Senki ne mozduljon – kiáltotta egy vad idegen.