21. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

– Senki ne mozduljon – kiáltotta egy vad idegen.

Azonnal megugrottam, majd felé fordultam. Nem ismertem, hogy ki jött be, de ő folyamatosan rajtam tartotta a szemem.

– Telefonokat – morogta, mire szinte mindenki oda adta neki.

Én eltettem a zsebembe, majd elvettem egy lánytól és azt dobtam oda neki.

– Mindenki feküdjön le a földre fejjel előre – adta az parancsokat miközben egy pisztollyal mutogatott.

Mindenki azonnal tette amit mondott én is hasonlóképp cselekedtem.

– Mi történik? – suttogta Tiffany.

– Nem tudom – vontam meg a vállam, közben tátogtam.

– Ne beszélgessetek – szólt ránk azonnal, majd felénk tartotta a fegyvert.

– Tereljétek egy a figyelmét hívom anyámat – suttogtam Scottnak és Tiffanynak.

– Anyád mit tud tenni? Ide jön és sír – motyogta a padlóba.

– Rendőrkapitány, és az apja is – veregette meg a vállát Tiffany.

– Ja akkor értem.

Elővettem a telefonom, majd oda tettem a kezem alá, és miközben vártam, hogy felvegyék, a telefont. Tiffany elkezdett sírni, mire Scott elkezdte a vállát veregetni.

– Igen – szólt bele anya.

– Gyertek az iskolához most – suttogtam.

– Miért?

– Ne kérdezz, csak gyertek, le kell tennem – mondtam és már bontottam a vonalat is.

Eltettem a telefont a zsebembe, majd vártam, hogy legyen valamit.

Kopogtattam az ujjaimmal, mire haragos pillantásokat kaptam. Elkaptam a fejem, majd az ablak felé fordultam. Tiffany ott volt mellettem és szipogott. Scott meg teljesen ideg volt.

– Hogy nem vagy ideges? – kérdezi Scott.

– Kis korom óta gyilkosok vesznek körül. Nem volt olyan napom, hogy ne hallottam volna, hogy valaki meghalt vagy meggyilkoltak. Nem volt nyugodt napunk. Én ezekhez már valamennyire hozzá szoktam. Sőt ha valamilyen reakciót mutatnák az a nevetés lenne, mert ma vették le a gipszem, de már életveszélyes állapotba kerültem. Ironikus nem.

– Fogd be, vagy szét lövöm a fejed – jött oda közvetlen elém a koma.

– Nyugodtam csak előtte hagyj tudjak meg pár dolgot.

– Mit akarsz?

– Ki maga, miért csinálja, mi a célja. Csak ennyi – keltem fel.

– Nem fogom megmondani, hogy ki vagyok.

– Jó, miért csinálja?

– Mert elvették tőlem a gyerekem.

– Az iskola tehet róla?

– Igen.

– Miért?

– Mert elvitték tőlem. Ide járt, de elvették, mert azt mondták, hogy fél tőlem.

– Ezzel mit ér el?

– Azt akarom, hogy tényleg féljen tőlem – mondta, majd Amadara nézett.

– Miért nem inkább kedvesen próbál közeledni felé.

– Ki vagy te, hogy minden kérdésedre válaszoljak.

– Csak érdekel – vontam meg a vállam.

Majd visszaültem a földre. Megint az ablakra szegeztem a tekintettem, majd észrevettem egy piros foltot. Nyitva volt az ablak így berepült rajta.

– Mit keres itt egy madár? – csodálkozott Scott.

– Sok mindenen meg fogsz még lepődön a Tomlinson családdal kapcsolatba – motyogta neki Tiffany.

– Alex – suttogta, meg a kezemmel integettem.

Oda jött a papagáj, mire az osztály értetlen tekintettel nézett rám. Nem foglalkoztam velük. Bepötyögtem a telefonomba, amit megtudtam, majd oda adtam Alex-nek, aki megfogta és megindult fele kifelé. Pasas le akarta lőni, de túl lassú volt.

– A rendőrségen nem kutyákat szoktak tartani? – kérdezte Scott.

– Nem rendőrségi madár, hanem amikor még anya pókerezett onnan tanította meg.

– Tényleg érdekes család vagytok.

– Még a felét sem tudod – legyintettem le.

– Nem tudjátok mi az a csend – jött oda hozzánk, mire Tiffany teljesen a mellkasomba bújt.

Nem szólaltunk meg és vártuk, hogy végre valami történjen. Mindenki kétségbe volt esve. Volt aki sírt, volt aki meg a kezét tördelte. Én Tiffany vállát simogattam és próbáltam megnyugtatni, közben meg biztató szavakat mondtam Scottnak.

A nagy csendben szinte fülhasogató volt a jellegzetes cipők kopogása. Majd az ajtón a dörömbölés.

– Ki az? – szólt ki a koma.

– Tárgyalni jöttem – hallottam anya hangját.

Lassan oda sétált az ajtóhoz, majd a pisztolyt maga elé fogta és úgy nyitotta ki az ajtót. Ahogy elfordult az ablakba úgy jelent meg apa feje.

– Szólj a lányoknak hogy egyesével lassan jöjjenek – mondta mire bólintottam. – El tudod terelni a figyelmét? – kérdezte, mire megint csak bólintottam.

Lányok megindultak Tiffany maradt, mert tériszonya volt. Végül míg anyával próbált tárgyalni csak ketten maradtunk.

– Menj – mondta nekem Tiff, mire megráztam a fejem.

– Ki akartam valamit mindig is próbálni – vontam meg a vállam, majd oda mentem a komához, aki valamit nagyon magyarázott.

– Elnézést – kopogtattam meg a vállát, mire rám kapta a pillantását.
Ahogy az arca felém fordult ökölbe szorítottam a jobb kezem, majd teljes erőből megküldtem. Anya azonnal kapcsoltam, majd elvette tőle a fegyvert. Ahogy a falhoz szorította és bilincsbe zárta a kezeit, eljártam egy béna öröm táncot. Ha nem fájt volna a lábam, akkor jobb is lehetett volna.

– Vége? – kérdezte Tiff, mire bólintottam.

Meglepődtem, hogy a karjaimba veti magát, de nem utasítottam vissza. Szorosan öleltem magamhoz. Elkaptam anya pillantását, ami nem volt valami biztató rám nézve. Tipikus az mintha ha már az esküvőmet tervezni. Nagyon rossz volt.

Remegett a felemtől ezért megfogtam a derekát, majd úgy vezettem ki az iskolába. Ahogy kiértünk több rendőr autóval is szembe találtunk magunkat, meg egy mentővel amiben páran ültek.

Elengedtem Tiff derekát, mire Liam nyakába ugrott.

– Liam az apja? – böktem meg apát, mire bólintott, majd oda ment anyának segíteni.

Kinyitottam a számat a döbbenettől, majd megfogtam az állam és vissza csuktam, de újra kinyílt. Ilyen napom sem volt még. Rosszabb már nem is lehet.