59. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Reggel egyedül  ébredtem a szobámba. Gyorsan felöltöztem, majd megindultam lefelé. A lépcső fordulóba Tiffany-val találkoztam.

Magamhoz öleltem és egy forró csókban forrtunk össze.

- Hiányoztál mellőlem.

- Azon gondolkodtam, hogy apával beszélek. - dőlt neki a korlátnak.

- Ha szeretnéd elvihetlek.

- Ennyi? - akadt ki.

- Mit mondjak? Azt hogy őrölnék ha jóba lennél Liam-mel, de ez azt jelent, hogy nem fogsz itt maradni. De nem tartalak vissza.

- Valami biztató szavakat.

- Mihez kell? - jelent meg Soffy a lépcső tetején.

- Beszélni akarok Liam-mel, de félek attól mit fog mondani.

- Szerintem már mindent amit akart a fejedhez vágott, szóval most meg fog hallgatni. - ment tovább.

- Akkor menjünk. - vett egy mély levegőt.

- Baj, ha arra kérlek, hogy ne? - ültem le a lépcsőre.

- Támogatásnak jobban örültem volna.

- Annyira megszoktam, hogy veled fekszek, veled kelek. Furcsa lenne, hogy nincs kit magamhoz ölelnem. Hívj önző dögnek, de csak magamnak akarlak.

Leült mellém, majd a fejét a vállamra ejtette.

- Ezzel csak megnehezítetted a dolgom.

- Tudom, de szeretlek és nem akarom, hogy elmenj. - fordultam felé.

- Én is szeretlek, de ő az apám, akit sokáig nem is ismertem. Vagy is igen, csak nem tudtam, hogy ki ő nekem.

- Megértem, és nem is tartalak vissza, csak egy kicsit. - mutattam mennyire.

Adott egy puszit az ujjaimra, majd folytatta az útját felfelé. A konyhába anya várt egy jó nagy adag kávéval.

- Hallottad? - kérdeztem tőle, mire azonnal megrázta a fejét.

- De tudtam, és tűnjek akármilyen szemétnek, Tiffany-nak az apja mellett a helye nem melletted, annak is eljön az ideje. - öntött ki nekem egy bögrével.

Tiffany lejött, és már ment is el. Apa leült mellém, és a pirítósát vajazta.

- Mi ez a fáradt és meggyötört arc? - igazította meg a szemüvegét.

- Tiffany Liam-mel akar beszélni.

- De hát ez jó. Talán kibékülnek.

- Az nem jó. - morogtam.

- Sajnálom. - tette fel védekezően a kezét, és anyával kommunikált némán.

Soffy jelent meg köntösbe, meg pizsamába. Elterült a kanapén és össze vissza nyomkodta a Tv-t.

- Nem ma mész Nelson-hoz egy hétre? - kérdeztem.

Apa vérszemet kapott. Én lejjebb csúsztam a széken, éreztem a gyilkos pillantásokat a hátamon. Nem szóltak nekem, hogy titokba kell tartani, meg apa nem hülye rá jött volna ha egy hétig nem látja Soffy-t.

- Várom a magyarázatot kisasszony. - kiabált apa.

- Hagyjál, nem érdekel semmi.

- Mit mondtál? - indult meg a nappali felé.

- Hagyjál. - kiabálta ki teljes hangerővel.

- Ebbe meg mi üthetett? - kérdeztem anyát, mire megvonta a vállát. Elém tolt egy tál müzlit, majd mellém ült a saját táljával.

- Nem nézzük meg, hogy vitatkoznak? - kérdeztem.

- Majd jön ide apád úgy is, hogy mi az, hogy el mertem engedni egy hétre a Cross családhoz.

- Miért utálja ennyire? Még te sem utálod őket.

- Kifejezetten Nelson anyját utálja, mert az anyja rá akarta erőltetni. Szóval kénytelen volt elviselni a nyáladzását. Ők imádták egymást és már az esküvőt tervezték. Sőt egy hétre oda költözött, be Louis szobájába. Azt mondta nem tudod már értelmes kifogást találni miért alszik a földön, vagy mászik ki az ablakon. Szóval ezért utálja.

- Utálom az öreganyámat.

- Hidd el én is. - koccintottuk össze a bögrénket.

- Beszélj a lányoddal, mert egyszerűen nem lehet hozzá szólni. Úgy csinál mint egy óvodás. Amikor hozzá beszélek, csak a fejére húzza pokrócot. Van amikor meg csak cöcög. Többségbe szeret vitatkozni, de még ezt is megtagadja tőlem. Ez a kölyök tuti csinál vele valamit. Lehet hogy gyógyszereket add neki. - ült le füstölögve anya mellé.

- Majd beszélek vele. - veregette meg a vállát, majd vissza fordult felém.Próbált rábeszélni, hogy ne legyen önző dög és hagyjak Tiffanynak is kis szabadságot.