56. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Hat hét telt el azzal, hogy próbálok rá jönni ki öldököl, de semmi. Ott vagyok, de semmi hasznomat nem veszik. Talán annyi, hogy már csak két gyanúsított van. Mr Hamilton és a bunkó Mat. Az összes áldozathoz közök van, de mind a kettőnek bomba biztos alibije van. Senki nem tud rájönni, miért gyilkol, az meg végkép nem tudjuk, hogy ki.

Most és az előcsarnokba megemlékeznek egy diákról, aki tegnap halt meg. Nem ismertem, meg nem is nagyon érdekel. Inkább kihasználom az alkalmat, hogy a tanár szobájába kutakodjak egy kicsit. Mindenkinek kötelező ott lenni, tanárokat beleértve. Én mint egy lány bezárkóztam a Wcbe, így tudok most is a papírjai között kutakodni. 

Kinyitottam egy fekete mappát, amiben a rossz tanulok névsora volt. Csak női nevek voltak benne, és a fele ki volt húzva. Ahogy lapoztam tovább benne találtam leveleket amiket Matnek címzett. Neveket adott meg benne és egy helyet. Lefényképeztem, mire Steve azonnal meg is mutatta, hogy ezen a helyen ölték meg a lányokat.

– Malcolm mit keresel itt? – hallottam meg a tanárom hangját.

– Eltévedtem – tettem vissza a mappát, majd felé fordultam.

– Nem engem az érdekel az iskolába mit keresel? – vett elő egy fegyvert ami a homlokomhoz szorított.

– Tanulni jöttem, mint minden diák.

– Nem, te egészen más miatt vagy itt. Megjelensz és keresztbe teszel nekem. Miattad nem haladtam semmit.

– Lehet, hogy csak a véletlen műve – nyúltam bele a telefonomba, majd megnyomtam rajta egy gombot, remélem tényleg olyan okos Steve mint anya állítja. – Amúgy is mivel vádol? Miért akar megölni, le fogják csukni.

– Nem fognak, mert nem találnak meg.

– De a saját termében végez velem. Ott ahol kamarák is vannak. Ebből nem fog jól kijönni.

– Kamaráknak eltűnhet a felvétele. 

– Ha már úgy is megöl legalább tudhatom miért gyilkol? – húztam az időt.

– Mert azok a lányok neveletlenek. Nem tudnak semmit az etikettről. Ha nem tudom őket megtanítani akkor eltüntetem őket a föld színéről.

– Mi köze ennek az egészhez Matnek?

– Ő kértem meg csalinak. Járjon a lányokkal, majd dobja őket. Amikor meg megakartam ölni őket, ő a meg adott címre csalogatta. Majd ott végeztem velük. Most meg te leszel a következő.

– Nem meri megtenni. 

– De. Egy...

– Nem fogja – csuktam be a szemem.

– Kettő.

Hallottam, hogy a pisztoly megszólal, de nem éreztem a fájdalmat. Tudtommal pedig ha egy golyó fúródik a fejedbe annak legalább egy kicsit fájni kellene, és utána meghalnod.

– Most már kinyithatod a szemet. 

Kinyitottam és Niallal találtam szembe magam.

– Hatalmas szerencséd volt, hogy a közelbe voltam.

– Köszönöm – mentem oda hozzá, majd magamhoz öleltem.

– Én is örülök, hogy élsz, de inkább Tiffanyt ölelgesd, ő szerintem még örülni is fog neki. 

Elengedtem, majd még egy kicsit remegve, de mentem tovább. Kint ahol a megemlékezés volt, mindenki engem meg Niallt figyelte. Hoztak egy széket amire leültem. Kezem még remegett a félelemtől. 

– Ki volt a tettes társa? – kérdezte Niall.

– Mat – böktem rá.

Megpróbált menekülni, de mire az ajtót kinyitotta, csak még több rendőr jött be rajta. Bilincsbe verték, és párán vitték is be a kapitányságba.

– Jól vagy? – kérdezte anya.

– Pisztolyt fogtak a fejemhez. Majdnem meghúzták, ha ezektől eltekintünk akkor igen.

– Menj haza, innentől átvesszük. 

– Majdnem megöltek – hajoltam előre.

Apa valamit nyomkodott a telefonján, majd anya kivételével szétszéledtek.

– Szeretnélek emlékeztetni, hogy én mondtam, milyen veszélyes beépített embernek lenni. Főleg ha nem vagy hivatásos.

– Mit takar az a hivatásos? – néztem fel rá.

– Eszedbe se jusson – fenyegetett meg.

– Pedig eszembe is jutott. Amúgy ha nem mondod el, akkor is ki fogom deríteni.

– Az akadémián van egy kisebb szak – morogta. – Nem fogom neked elintézni.

– Tudod, te hány rendőr van a kapitányságon aki szívesen segítenek? Majd elpanaszkodom nekik, hogy anyám milyen szívtelen.

– Utálom amikor manipulálsz.

– Én meg nem – villantottam rá egy ezer wattos mosolyt.

– Majd nézem mit tehetek, most meg menj haza. Kint vár a kísérőd.

– Mond az, hogy nem Tiffany.

– De – villantott rám egy gonosz mosolyt.

– Meg fog ölni – indultam meg kifelé.

Tényleg ott volt a kocsinál. Elővettem a legszebb mosolyom, majd ölelésre tártam ki a karom. Beleugrott a nyakamba, szeretetével meg a a kezével fojtogatott.

– Miért kell mindig bajba kevered? Nem tudnál a seggeden ülni és várni, hogy aki ért hozzá megoldja? Azért küldtek ide, hogy nyomokat keres, nem azért, hogy megölesd magad. 

– Sajnálom, nem tudtam hogy követhetnek.

– Sajnálhatod is – fordult el, közben meg a kezét is össze fonta.

– Kérlek életem, tudod, hogy nem direkt csináltam – öleltem át, és kezdtem el csókolgatni a nyakát. 

– Utállak, tudod te menyire megijedtem amikor mondták, hogy mi történt veled.

– Sajnálom, drágám. Akarattal soha nem ártanék neked – fordítottam magam felé, majd megcsókoltam.

Kezembe tartottam. Attól, hogy végre mindennek vége kezdtem megnyugodni. Az is sokat segített, hogy az én egyetlenem csókolhatom. A kocsiba is folyamatosan a térdén volt a kezem. Nem engedtem el egyetlen egy percre se. Ahogy haza értünk egymásnak estünk. Megváltás volt a szobámba érkezni. Próbáltam vissza tartani magam, hogy nehogy letépjen róla a ruhákat. Lelöktem az ágyra, majd fölé másztam.