55. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Egyszer felkeltünk, hogy Nelson ki tudjon szökni. Amekkora lendülettel ébredtünk, olyan nyugodtan aludtunk vissza. Nem is érdekelt semmi, csak a pihe-puha ágyam.

– Soffia Megan Tomlinson! Azonnal nyisd ki az ajtót – ébredtem a dörömbölésre, meg apám hangjára.

Minden fáradság elpárolgott a szememből. Remegve nyitottam ki az ajtót, mögötte Lucas mosolygott rám. Minden szó nélkül bejött mellettem, majd leült az ágyra.

– Anya üzeni, hogy 10 perc és ebéd – dobott le egy kupac ruhát az ágyra.

– Jó, majd megyek.

– Jöttök, tudják, hogy Nelson itt van – bökdöste meg a takarómat, mire elkezdett forgolódni.

– Honnan? Bezártam az ajtót, benne hagytam elfordítva a kulcsot, és még székkel is kitámasztottam.

– Alex, de köszönd meg anyának meg nekem, hogy apa nem törte rátok az ajtót. Nem sokon múlt.

– Köszönöm.

– Ne csak nekem. Hoztam ruhát neki, ja és Alex szörnyen féltékeny, engeszteld ki minél előbb, mert nem akarom hallgatni a hisztijét. Senki nem akarja hallgatni a hiszijét. 10 perc és legyetek lent – ment ki a szobámból.

– Ki az az Alex? – ült fel Nelson.

– Majd bemutatom.

– Miért féltékeny? Talán ha én nem érek rá, akkor vele vagy? – kért számon.

– Többé kevésbé, de fölöslegesen idegeskedsz. Mindent meg fogsz érteni lent.

– Már ha túl élem. Apád tegnap is majdnem meg ölt a pillantásával.

– Ha nem érünk le időbe, akkor nem csak apámtól kell tartanod hanem anyától is. Ő sokkal rosszabb.

Odanyújtottam neki a ruhát, mire morogva bement a fürdőbe. Egy perc alatt felöltöztem, meg is ágyaztam mire ő csak felvette a ruhákat. 

– Kellene egy szemüveg, meg jobban túrd szét a hajad és hasonlítani fogsz Lucasra.

– Kösz, kihagyom – nyújtózkodott.

Tudtam, hogy a balkezesek élete nehéz, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Fogat mosni, még csak-csak sikerült, de fésülködni. De erősebb voltam mint egy hajkefe, ezt a csatát én nyertem, pont mint egy béna reklám szöveg.

– Háromra haza kell érnem – mondta az ajtó nyitásával egyszerre.

– Rendben. Féltékeny vagy Alexre? – ültem le mellé.

– Nem tudok róla semmit. Csak beront a bátyád és mondta, hogy hisztizik, mert megcsaltad.

– Lent bemutatlak neki, és meg fogsz nyugodni. Anyámat ismerve, úgy is ott lesz. Nincs okod féltékenyed lenned. 

Odabújtam hozzá, és vártam hogy megenyhüljön a szíve. Sóhajtott egyet, majd magához ölelt. Anyának meg Tiffanynak igaza volt. Egy nőnek egy férfi sosem tud nemet mondani, főleg ha érez iránta valamit. Átkártoltam a nyakát, majd végre megízlelhettem édes ajkait.

Egy senki nem fog megölni vita után, sikerült rá vennem, hogy jöjjön le. Konyhába senki nem volt. Sőt a nappaliba sem.

– Végre, hogy leértél, tárgyalj vele, mert még rám sem hallgat, érted rám nem. Pedig tudtommal én mentettem meg az életét – jelent meg anya.

– Nem lehet érteni amit mond. Láttam már féltékenynek, de ennyire soha – ült az asztalhoz apa.

Apa Nelsonra nézett. De most nem úgy, mint, aki ki akarja nyírni inkább úgy, mint aki átérzi a helyzetet. Nem értettem semmit, de nem is foglalkoztam nagyon velük.

– Menj és csókold körbe, vagy csinálj vele valamit, rosszabb mint egy lány – ült le Nelson baljára Lucas.

Kimentem a nappaliba és láttam ahogy helyén van, tényleg folyamatosan panaszkodott. Odanyújtottam neki a gipszelt kezem mire azonnal rá szállt.

– Sajnálom. Tudod, hogy szeretlek – kezdtem el simogatni a fejét.

Megfordult a kezembe, de nem hagytam abba a feje vakarását, mert még a végén visszamegy. Még jobban besértődik senki nem imádkozza le a helyéről. Visszavittem a konyhába, majd feltettem a szék karfájára, mire elkezdett tollászkodni.

– Nelson bemutatom Alexet – mondtam neki.

Lucas kapta el a fejét, mielőtt izomból bele vágta volna az asztalba.

– Együtt érzek veled, én is jártam már így – mondta apa neki.

– Egy papagájra voltam féltékeny?

– Ő nem egy papagáj – mondtuk egyszerre anyával.

– Egy jó tipp. Fogad el – mondta neki apa, mire bólintott.

Tiffany is megérkezett. Alex megbocsátott nekünk, majd vissza totyogott a helyére. Anya meghozta az ebédet. Ami baconos csirkemell volt jó sok sajttal, meg persze sült krumpli. Annak ellenére, hogy úgy mond volt egy hívatlan vendégünk ugyan olyan volt a családi ebéd. Ami nagyon ritka szokott nálunk leni. Anya meg apa beszélgetnek teljesen másról. Lucas meg én marakodunk. Tiffany nevet rajtunk, csak most hozzá társult Nelson is. Marleyt meg próbáljuk felkelteni a padlóról csirke hússal, de teljesen ellustult.

Tiffany és Lucas segített anyának meg apának elpakolni addig Nelson visszavette a ruháit. Ami közben kiderült anya kimosott. Nem tudom hogy jött be, de meg fogom kérni, hogy ezt a trükköt tanítsa meg.

– Majd beszélünk – csókolt meg Nelson az ajtóban.

– Rendben.

Figyeltem a távolodó alakját. Bent Alexnek vittem a kedvenc kekszéből, hogy elfejtse, milyen szemét vagyok, hogy megcsaltam. Ami a napból hátra maradt az Alex pátyolgatásával töltöttem.