54. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Hét óra felé megugrottam, de mikor rápillantottam a telefonomra, és megláttam, hogy szombat van. Valami eszméletlenül boldog voltam. Visszafeküdtem, majd magamhoz öleltem Tiffet.

– Miért ébredtél fel? – suttogta.

– Azt hittem, hogy mennem kell az egyetemre, de hála istennek nem.

Egy halk és akaratos kopogás nem hagyta, hogy visszaaludjunk. Nem tudom ki és mit akar, de nem fogok felkelni.

– Gyere – motyogtam Tiff vállába.

– Ide fordulhatnál – hallotta meg anya hangját.

Feltápászkodtam, majd megtartottam magam a kezemmel. Szemem nem nyitottam ki, csak hunyorogtam.

– Figyelj rá – tette le Alexet az ágyra, mire oda ment Marleyhez.

– Minek?

– Kérdezd meg, lehetőleg apád közelébe ne menjen.

– Alex mi van Soffyval? – kérdeztem a madarat.

– Megcsalt, most is megcsal, már nem szeret – kaptam meg a választ.

– Ha ezt apád megtudja végük – húzta el a száját Tiffany.

– Tudom, azért hoztam át, mert engem ébresztett fel, szerencsére apád nem ébred fel rá.

– Érdekes lesz a mai nap – feküdtem vissza.

– Nagyon – értettek velem egyet.

Anya kiment. Visszadőltem a hátamra. Tiffany meg a mellkasomat használta párnának. Apró köröket rajzolgatott a bokszerem vonaláig.
Sikerült visszaaludnom egy órára, de akkor arra ébredtem, hogy Alex csipkedi a fülem.

– Miért nem hagynak aludni – keltem fel, majd kiengedtem.

– Lucas mit csináltál? – kell fel az alvó társam.

– Kiengedtem – csaptam magam fejbe, mikor tudatosult bennem, hogy megölettem a húgom.

A madár után futottunk. A nappaliba ült a direkt neki készített fán. Alatta csempe van, így sokkal egyszerűbb alatta takarítani. Itt szokott lenni, ha Soffy nincs itthon.

– Mit keres kint? – jött be anya.

– Elfejtettem.

– Hozok neki valamit, amivel le lehet csalogatni – ment vissza a konyhába.

– Felveszlek a nyakamba, fogd meg és visszavisszük.

Tiffany fel állt a kanapéra, majd onnan nagy nehezen felmászott a nyakamba. Erősen tartottam a lábát miközben ő próbálta elkapni azt a dögöt. Anya is megérkezett és a kedvenc kekszével próbálta lecsalogatni.

– Itt meg mi folyik? – jött le apa.

– Semmi – mosolyogtunk rá, majd elvettem egy kekszet és próbáltam én is lejjebb invitálni.

– Fáradt vagyok, nem hülye. Amúgy meg miért akarjátok leszedni onnan, valamit csinált?

– Igen, rumlit a konyhába – rögtönöztem.

– De nem a miénkbe – nézett be az ajtón.

– Összepakoltam – segített ki anya.

Apa fütyült egyet, mire a dög a kezére szállt.

– Mit rejtegettek, amúgy meg drágám, te idomítottad be, eszedbe juthatott volna, hogy mire hallgat.

– Teljesen ki is ment a fejemből – csapta meg anya a homlokon magát.

– Mi történt Alex? – kérdezte apa a madarat.

– NE! – kiáltottuk fel egyszerre hárman. Tiffany leugrott a nyakamból, és próbáltuk apától elvenni a madarat.

– Mindenki leül – mondta apa, mire azonnal leültem. Tiffany is mellettem foglalt helyet. Anya némán társalgott apával.

– Louis, kérem a madarat – mondta anya.

– Addig nem, amíg nem tudom mit tud.

– Akkor tudni fogod, amikor nem csapsz jelenetet.

– Nem szoktam jelenetet rendezni.

– Akkor mi volt a tegnapi?

– Nem tetszik nekem az a kölyök.

– Neked senki nem tetszene.

– Őőőő... – akartam közbe szólni.

– Ne szólj bele – mondták mind a ketten. Eldőltem a kanapén, majd vártam, mi lesz a vita vége. Ez már tegnap este is ment.

– Túl jól ismerlek. Elmondom amit tudni akarsz, de amit tenni fogsz azt soha nem bocsátom meg saját magamnak.

– Mi az amit nem tudok?

– Ígérd meg, hogy nem fogsz jelenetet rendezni.

– Nem fogok, de mond el.

– Saját érdekedben nem mondom el.

– Nem tudod, hogy mi nekem a jó.

– Nem az, hogy Nelson itt van.

– MI? – indult meg apa.

Felugrottam, majd apa elé álltam. Nem csak én akartam megállítani. Anya is velem együtt mozgott.

– Hallgass meg, utána rájuk törheted az ajtót – mondtam.

– Kérlek, Soffy soha nem bocsátaná meg – nézett bele anya a szemébe. – Nem láttad az arcát miközben beszéltél Nelsonnal. Soha nem félt annyira. Félt, hogy elhagyja, de te ezt nem láthattad, mert azzal voltál elfoglalva, hogy a Cross családnak keresztbe tegyél.

– Beszéltem vele, nem olyan mint a szülei –  próbáltam hatni a lelkére.

– Mikor beszéltél vele? 

– Még a legelején.

– Mindent tudni akarok, akkor talán nem töröm rájuk az ajtót.

– Soffy még régen teljesen összeomlott. Senki nem vette észre, hogy szeretett hiányba szenved, vagy valami ilyesmi. Egy szórakozó helyen találkozott Nelsonnal. Nem azért ment oda hozzá, mert könnyű préda, hanem, mert megtetszett neki. Nem hagyta, hogy egyedül menjen haza, rávette, hogy vele menjen. Egész este figyelt rá. A szülei elől titkolta, mert félt, hogy megbántják. Hazudik nekik, hogy vele legyen. A kórházba végig ott volt mellette, amikor elmentetek. Nem olyan mint a szülei.

– Akkor is nem szólt, hogy át jön.

– De nekem – szólt anya.

– Mikor?

– Írt egy smst, hogy Nelson itt aludhat, mert nem akar a szüleinek magyarázni.

– Miért nem mondtad el?

– Mert rajtuk vitatkoztunk. Nem akartam, hogy jobban vitatkozzunk – suttogta anya.

Apa magához ölelte, szent a béke. Visszafeküdtem a kanapéra, majd magamhoz öleltem Tiffanyt.

– Anyám piszok jól kijátssza, hogy apám mentetlenül szerelmes belé.

– Lucas, csinálsz nekem egy forró csokit sok tejszínhabbal, meg csoki reszelékkel – pislogott rám Tiffany.

– Persze – álltam fel, majd a konyha ajtóban vissza fordultam. – Te kis piszok.

– Nem csak anyádnak van hatalmas – kapcsolta be a Tvt. 

Megcsináltam neki az italt, majd magamnak meg egy bögre hideg kakaót. Nem értem mit szeretnek azon a forró izén. Odaadtam neki, a távirányít elvettem tőle és próbáltam valami értelmeset keresni.