5. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Reggel amilyen gyorsan csak tudtam felvettem a ruháimat majd megindultam az iskolába senkivel nem akartam találkozni a házból. Mivel nekem nincs kocsim, mint a kedvenckének ezért gyalog voltam kénytelen menni. Túl sok mindent el akartam kerülni így kénytelen voltam a legrövidebb úton menni, hogy senki se vegyen észre. Ahogy az iskolába az első utam a terembe vezetett, majd leültem a padomra és elővettem az egyik könyvet mintha tanulnék. Próbáltam azt a látszatot kelteni, miszerint nagyon érdekel az amit éppen olvastam.

– Látlak cica nem kell elbújni – lökte meg a kezem Bruford.

– Nem érdekelsz hagyj békén – vágtam hozzá a könyvem.

– Ugyan cica, tudom hogy te is akarod.

– Nem, és ez az utolsó alkalom, hogy szépen megkértelek, hogy kopj le.

– Még megbánod, hogy nem hódoltál be előttem – dobta le a könyvet az asztalra, majd a helyére ment.

Nap többi részében meghúztam magam, szünetekben meg Lucas próbáltam elérni. Egyetlen egyszer sem vette fel a telefont. Apának nem mondhatom el, mert szégyenlem amit tettem.

Az utolsó óráról elkéredzkedtem pár perccel előbb, hogy felhívjak valakit aki haza visz azonnal.

– Igen? – szólt bele egy álmos hang.

– Értem tudnál jönni.

– Igen.

– Siess – tettem le a telefont, majd arrébb álltam, hogy a kivonuló tömeg ne vegyen észre.

Teljesen neki simultam a falnak, levegőt is alig vettem.

– Cica – ölelt meg Bruford hátulról, majd nyálas csókokat adott a nyakamra.

– Engedj el.

– Nem, nem most mi szépen teszünk egy kört az új autómmal, extra nagy hátsó résszel, hogy kényelmesebben elférjünk – markolt bele a seggembe.

Gyomorszájon vágtam a könyökömmel majd megindultam amilyen gyorsan csak tudtam. Közben a telefonomba kikerestem Lucas számát. Remélem segít.

– Nem vagyok messze, következő kanyar és az utcában vagyok – vágta rá azonnal.

– Ezt megkeserülőd – fogta meg a derekam Bruford.

A kocsija felé kezdett el lökdösni. Ahogy beültetett, azonnal vissza is zárta, majd ő is beszállt, újra lezárta a kocsit, hogy még véletlenül sem tudtam menekülni.

– Kérlek – nyöszörögtem.

– Felejtsd el. Engem egyetlen egy lány sem fog felültetni. Csak akkor van vége a kapcsolatunknak, ha megfektetlek. Így gondolkozz – mondta mire felhúztam a térdem és átöleltem.

Folyamatosan a középső tükröt néztem hátha látom Lucas-t vagy akárkit aki megmenthet.

Hirtelen bevett egy éles kanyart. Majd tudatosult bennem, hogy tegnap ő követett. Ugyan ez a kocsi jött mögöttünk.

Féltem, pedig én idáig semmitől nem féltem. Sőt sokkal bátrabb voltam mint bárki más az osztályban, de most nekem is inamba szállt a bátorság. Azzal próbáltam magam nyugtatni, hogy Lucas nem hagy cserben. Az sem érdekelt, hogy szól anyának vagy valakinek, csak mentsenek meg ez az örült elől.

Megállította a kocsit, majd hátra mászott és engem is maga után húzott.

Próbáltam védekezni, vagy legalább megütni, de semmit nem értem el vele, csak sokkal jobban feldühítettem. Letépte rólam a ruhámat, így csak fehérneműben voltam. Rajta meg már semmi nem volt.

Nem én vagyok a család ártatlan báránya, de még soha senkivel nem feküdtem össze és nem így képzeltem azt, hogy elvesztem a szüzességem.

Felkészültem a legrosszabbra, mikor üveg csörömpölést hallottam, következő hang egy zár kattanás volt, majd kinyílt az ajtó. Brudford eltűnt, csak egyedül voltam a kocsi hátuljában.

Hatalmas pofonokat kapott a bátyámtól, közben meg mindennek lehordta.

Lucas oda lépett hozzám és egy pokrócot terített rám. Meleg volt, de én még is dideregtem, félelemtől.

– Gyere – emelt fel, majd beültetett a kocsi anyós ülésére.

Az út alatt nem mondott semmit. Amikor haza értünk, magamra szorítottam a pokrócot, majd úgy mentem be a házba. Alex azonnal oda jött hozzám, mire egy kicsit jobb kedvem lett.

– Soffy – fogta meg a vállam.

– Igen? – fordultam felé, miközben egy nagyot nyeltem.

– Legalább nekem mond el.

Leültem a kanapéra, majd próbáltam megfegyelmezni magamba az érzelmeket.

– Brudforddal még nyáron jöttem össze. Az egyik buliba. Az elején kedves volt, majd egyre jobban nyomult. Megtudtam, hogy megcsalt ezért szakítani akartam vele, de nem engedte. Azt mondta, hogy addig nem megyünk szét még le nem fekszek vele.

– Mond el anyának vagy apának – ölelt meg.

– Nem fogom.

– Hidd el megértik. De én megyek, mert nem akarom elbukni a 100-os – kacsintott.

– Nem hiszem el, hogy még mindig csináljátok.

– Pedig jó móka.

– Tönkre teszitek az életüket.

– Nem. Ez nem egy béna film vagy könyv amiben kiderül, hogy miről is fogadtak. Ez az élet itt meg a fogadások szent és sérthetetlen dolgok amiről csak a pasik tudhatnak.

– Szóval pasi vagyok?

– Nem, csak nem szeretek hazudni – vonta meg a vállát. – Meg leszel egyedül?

– Igen, és Lucas köszönöm.

– Bármikor – adott egy puszit a homlokomra, majd Mex-szel az oldalán elment.

Bezárkóztam a szobámba, majd minden erőm össze szedtem, hogy olyat tegyek amit még soha; tanuljak.