15. rész

.:: Lucas Szemszöge ::.

Nem jött semmi válasz ezért újra kopogtam az ajtón.

– Menj el Lucas – jött a válasz.

– Bocsánatot akarok kérni – suttogtam, mire az ajtó résnyire kinyílt.

– Ki vett rá? – nézett rém össze szűkölt szemekkel.

– Senki.

– Mit szeretnél?

– Bocsánatot kérni és beszélgetni.

– Elfogadom a bocsánat kérdésed, de én most megyek – lépett ki mellettem.

– Esetleg elvigyelek – ajánlottam fel.

– Nem kell köszi.

Mivel Tiffany nem szépen lepattintott így meg akartam látogatni a húgom. Hát ma nincs szerencsém a nők között, mert ő is dobot. Már csak egyetlen egy reményem volt, hogy tudjak valakivel beszélgetni.

– Anya! – rohantam le a lépcsőn.

Választ nem kaptam így a konyhába mentem, mert utoljára ott voltak. Hát ott csak rumlit találtam. Ezek szerint nem kicsit vesztek össze. Innen meg tudtam mondani, hogy nem átlagos a kapcsolatuk. Ha össze vesztek és a konyhába voltak néha úgy viselkednek mint a 10 évesek, de úgy szeretik egymás mint akik ezer éve házasok. Ezek a kis viták meg inkább fényt hoznak az életükbe.

– Szerinted Marley, most mit csináljak – ültem le a kanapára és kezembe vettem a csöppséget.

Bele tettem az ölembe, majd simogattam közben meg a híreket néztem. Mikor meguntam váltottam csatornát, de ott sem volt semmi jó.

Több órája szenvedek itthon egyedül. Jó nem egyedül, de senki nem volt, akit szóval tudnék tartani. Gondoltam egyet és felvettem a kocsi kulcsot az asztalról.

– Hova mész? – jött le anya.

– Kocsikázik egy kicsit.

– Ilyen esőbe? – ráncolta a homlokát.

– Gondolkodni akarok – vontam meg a vállam.

– Nem lehetne itthon?

– Nem.

– Nem szeretném ha ilyen rossz időbe menj ki. Még valami bajod esik.

– Pettershon vér majd megvéd – vontam meg a vállam és a kabátomért nyúltam.

– Lucas – fogta meg anya a kezem.

– Óvatos leszek – ígértem meg.

– Semmivel nem tudlak marasztalni? – kérdezte mire megrázta a fejét.

Tartotta nekem a kabátot, majd adtam a homlokára egy puszit.

– Vigyázz magadra.

– Én mindig – kacsintottam.

Amúgy még mindig nem értem, hogy lettem ilyen magas. Vissza néztük az egész családod, de mindenki alacsony volt. Én meg még apától is egy fejjel nagyobb vagyok. Ki érti a genetikát.

A kocsit ahogy elindítottam már nem foglalkoztam semmivel. Nem száguldottam mint egy örült, de nem is totyogtam mint az idegesítő öreg emberek előttem.

Miközben vezettem feltűnt, hogy egy piros kocsi folyamatosan követ. Kicsit gyorsítottam mire ő is.

– Már megint – morogtam, majd lefordultam az első helyen balra.

Fél órán keresztül ment fogócska és egyszerűen megelégeltem. Rátapostam a gázra, mire a kerekek csikorogtak és pillanatokkal később, már lehagytam az üldözőim.

Fokozatosan vettem vissza a sebességből, majd kiértem a főútra.

Hirtelen jött egy éles kanyar, hiába fékeztem a vizes út miatt a kerek csúsztak így esélyem sem volt megállni.

Az utolsó gondolatom az volt, hogy a Pettershon vér segítsen, majd minden sötét lett.