45. rész

.:: Soffy Szemszöge ::.

Nem tudom mikor ébredtem fel, de nem is nagyon érdekelt. Lucas magához ölelt. Az estéből nem sokra emlékszem. Lucas-t biztos felhívtam, hogy jöjjön értem. Annak ellenére, hogy mennyit ittam, nem fájt a fejem és nem éreztem magam másnaposnak. Sőt kipihentnek érzem magam.

Nyújtózkodtam egyet, majd átfordultam a másik oldalamra. Mögöttem lévő személy követett, majd magához ölelt. Arrébb húzódtam, mire elengedett. Nehogy azt higgye, hogy valami csajjal van.

Párnának más illata volt. Furcsán ismerős, de nem tudtam honnan. Lucas-nak más fajta parfümje volt. Kinyitottam a szemem, a szobába sötét volt. Ez tuti nem a mi házunk, ott nincs soha sötét. Egyik ablakon sem húzzuk le a redőnyt. Valami örült család hagyomány, ami ránk is átragadt. Valahol máshol vagyok.

Felültem, mire mögöttem egy kapcsoló kattanását hallottam.

– Végre felébredtél – hallottam meg mögülem egy álmos  hangot.

Felé fordultam és amikor megpillantottam a kócos haját, meg az álmos tekintetét. Miközben figyeltem a fél oldalas mosolyát, kezdtek visszatérni az emlékeim.  

– Nelson? – csodálkoztam, közben egy kicsit megdöntöttem jobbra a fejem.

– Ez jól jel, emlékszel rám, főleg ha azt vesszük figyelembe, hogy mennyit ittál.

– Mit keresek itt?

– Mennyi mindenre emlékszel?

– Nem sokra.

– Akkor nem emlékszel arra, hogy egész hajnalt végig beszéltünk. Meg arra sem, hogy szinte könyörögnöm kellett, hogy nem ne menj kocsival, szóval amikor térden álltam és utánad kúsztam, akkor megenyhült a szíved.

– Emlékszek még arra, hogy megkértél, hogy ne kocsival menjek haza.

– Azt hittem, hogy bejön. Amúgy a vasárnapot végig aludtad.

– Mi? – térdeltem fel az ágyon.

– Hajnali két óra, nem feküdhetnénk vissza. - ásított.

– Nem emlékszem sok mindenre, itt ébredek veled egy ágyba, a te ruháiddal és még arra kérsz, hogy feküdjünk vissza? – akadtam ki.

– Ha így mondod akkor hülyén hangzik, de ha úgy mondanád, hogy. Este te magad vetted fel a ruhát amit adtam, ez nagyon fontos. Utána elmesélted anyádék szerelmi életét. Majd sírtál a vállamon, utána elmesélted Lucas szerelmi éltet, azon meg nevettél. Utána a saját szerelmi életedet ecsetelted. Szavakban nem lehet önteni, hogy mennyi kín volt közben az arcodon, meg könny. Ezután kikövetelted, hogy elmeséljem az életem. Majd te is meséltél magadról. Reggel hat felé elaludtál. Hétkor felkeltetek, segítettem egész délelőtt a húgomnak. Délután anyáméknak kellet lennem. Majd mivel ma reggel vizsgám lesz ezért leültem, hogy megtanuljam latinul a jobb lábszár csontjait. Miközben magoltam te közben egyszer felébredtél. Kávéért könyörögtél, mire visszaértem, már visszaaludtál. Beszéltem a bátyáddal is, hogy nem kell aggódni, mert még élsz, falazni fog nekünk. Megint jó pofiztam anyáméknak, majd végre lefeküdtem aludni. Most meg felébredtél és számon kérsz. Kaphatok egy csókot? – nyalta meg az ajkát vágyakozóan.  

– Nem.

– Miért, este vagyis hajnalba azt mondtad azért nem, mert erre emlékezni akarsz, erre most nem.

– Igen.

– Most akkor nem vagy igen? – fogta a fejét.

– Nem.

– Miért nem?

– Mert.

– Olyan szépen fogalmazol, az érveid nagyon erősek.

– Mert egész nap aludtam, gondolom szörnyű szájszagom van – keltem ki az ágyból.

– Akkor megvárom míg fogat mosol, de nem menekülsz – ásított és közben nyújtózkodott.

Felállt, mire szorosan mögötte mentem. Rátettem a kezem a csupasz derekára, majd hozzá simultam a hátához.

– Remélem nem zavar – öleltem át a derekát, majd bele fúrtam az arcom a hátába.

– Élvezem – tette a kezét az enyémre.

Égette a szemem fénysugár. Elengedtem, mire lehajolt és szerzett nekem egy új fogkefét. Leült a lehajtott Wc-re, rátámaszkodott a kezére. Szerintem bealudt, mire végeztem.

Nyomtam egy puszit a szájára, mire azonnal felkapta a fejét. Megfogta a kezem, belehúzott az ölébe. Én átkulcsoltam a nyakát, homlokom neki támasztottam az övének és figyeltem a csodás szemeit.

Amikor megérintem az ajkait, olyan volt, mintha tűk furakodtak volna a testem minden egyes pórusába. De nem fájt, csak bizsergető érzés volt. Melegem volt és fáztam egyszerre, és valami új érzés áradt szét bennem, valami teljességgel zavarba ejtő. Valami, amit még nem tapasztaltam, de rengeteget hallottam róla.

– Erre a csókra megérte várni.

Magához ölelt, erősen tartott. Felállt, majd engem is letett a földre. A kezeimet a dereka köré csavartam, majd megindult az ágy felé. Éjjeli szekrényen lévő lámpa segített, hogy eltaláljak. Elterült az ágyon, én a másik oldalra feküdtem le.

– Gyere közelebb – suttogta a fülembe. Hátra nyúlt, mire sötétbe borult a szoba.

Közelebb bújtam hozzá, mire átölelte a derekam.
– Ilyet soha nem csináltam – motyogtam.

– Én sem – ásított bele a hajamba.

– Jó éjt.

– Neked is.

Bár nem voltam álmos még is el tudtam aludni a karjaiba.